RETRO RÁDIÓ

Varga Miklós: Rendkívüli öröm, hogy együtt játszhatom a gyermekeimmel – Videóval!





Varga Miklós együtt szerepel ikreivel, Viviennel és Szabolccsal Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című musicalban, amelynek április 8-án lesz a bemutatója az Erkel Színházban. A közös munka óriási öröm mind az apa, mind gyermekei számára. E mellett Varga Miki ismét dalokat ír, kettőt már meg is mutatott a közönségnek. Szabi ugyancsak új lemezen dolgozik, és Vivi sem hanyagolja el a zenei vonalat színházi fellépései közepette.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2022.04.04.
musical

A Máté Péter-díjas énekes, rockzenész, előadóművész Varga Miklós többek között azért vállalta el IX. Gergely pápa szerepét Az Ég tartja a Földet című musicalban, mert végtelenül büszke gyermekeire, akik 21 évesen önerőből kivívták helyüket a szakmában, és ebben a produkcióban is közösen lépnek színpadra.

„Rendkívüli öröm, hogy együtt játszhatom a gyermekeimmel. Tulajdonképpen én azért is vállaltam el ezt a dolgot, mert a két gyermekem benne van, és ez rendkívül büszkévé tesz, ki nem hagynám, már csak ezért sem! Cseke Péter rendező, régi barátom kért fel erre a nyúlfarknyi szerepre, amely azért mégiscsak IX. Gergely pápáé, aki egy jelentős történelmi alak volt. Végtelenül büszke vagyok a gyermekeimre, akik már 21 évesen bebizonyították most, hogy itt van a helyük, ebben a szakmában” – mondta a Metropolnak Varga Miklós, aki az Erzsébet musicalban jórészt prózai szöveggel lesz a színpadon, de énekesi kvalitásait sem kell nélkülözzük.

Varga Miki a színpadi szereplés mellett új dalokat is ír Fotó: Metropol/MK

Jönnek az új Varga Miki-dalok is

„Annak idején próbálkoztam dalok írásával, az egyik ilyen nagyjából be is jött: Európa a címe. Újabban ismét ilyesmivel is foglalkozom. Az elmúlt évben írtam 7 új dalt, és idén is készülök egy újabb hetesre, amiből valószínűleg egy album is kikerekedik majd. Van feladat bőven” – tudtuk meg Varga Mikitől, aki a Magyarock Dalszínházában a Fehérlaposokban és Az aranyember című musicalban is játszik, utóbbiban ugyancsak lányával együtt.

Varga Vivien Az aranyember Noémije mellett címszereplő Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor Hamupipőkéjében is. Az Ég tartja a Földet című musicalben pedig Szent Erzsébet legjobb barátnőjét, Gudát eleveníti meg.

A Varga tesók büszkén néznek édesapjukra Fotó: Metropol/MK

Vivien: A zenés színházban képzelem el a jövőmet

„Nekem jó pár éve már a színház van jelen egyre erőteljesebben az életemben, azon belül is a zenés színházé. Ebben is képzelem el a jövőmet. E mellett énekelek továbbra is, és nagyon szeretem. Mostanában a zenével is intenzíven foglalkozom, új dalokon dolgozom. Az Erzsébet, a szerelem szentje musicalben való részvételem ugyancsak nagyon izgalmas számomra.”

Egy új produkcióba belevágni mindig kihívás, ráadásul nekem külön öröm, hogy apával és a tesómmal játszhatok egy darabban.”

Varga Miklós Lezsák Sándor dalszövegíróval és Szikora Róbert zeneszerzővel Fotó: Metropol/MK

Varga Szabolcs kérdésünkre ugyancsak azt erősítette meg: számára is nagy élmény, hogy együtt a család a munkában is.

„Nekünk a tesómmal óriási álmunk volt gyerekkorunk óta, hogy együtt szerepelhessünk ilyen musicalekben, és hogy ez az édesapánkkal is közösen valósul meg, ez csodálatos érzés.” A 21 esztendős énekes, előadóművész ezúttal Szent Erzsébet gonosz sógorát, Henriket személyesíti meg.

Varga Szabolcs, Varga Miklós és Varga Vivien együtt az Erzsébet musicalban is Fotó: Metropol/MK

Szabolcs: Mindent teljes szívvel csinálok!

A szerepekkel úgy vagyok, hogy ezeknek az emberi oldalát szeretném én mindig megtalálni. Izgalmas lesz majd látni ebben a számunkra csak a történelemből ismert nagyon más korban, hogyan sikerül az emberi arcokat megmutatni” –fogalmazott Szabi, akinek a musical a kedvenc műfaja, ahol a próza és az ének párosul.

Igazából a színháznak az összes oldalát imádom, és mindent teljes szívvel csinálok! Április végén A tizenötödik című musicalt fogjuk bemutatni, ami szintén óriási élmény számomra, hogy a Madách Színház színpadán léphetek fel ilyen fiatalon. Nem lesz könnyű, mert párhuzamos próbaidőszak a Szent Erzsébettel, de nagyon izgatott vagyok, és nagyon várom ezt is, azt is. Mind e mellett van egy zenekarom, a 90 goes, amellyel szintén dolgozunk egy nagy lemezen, ennek is tavasszal lesz a bemutatója. Hála Istennek, feladat van bőven.”

Újratöltve: Fohász és Menedék

Varga Miklós Újratöltve című albumán is dolgozik, amelyről már a Menedék és a Fohász című dalokat már be is mutatta a nagyközönségnek.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás