RETRO RÁDIÓ

„Fogdosta a nemi szervemet” – Szilágyi Liliána újabb részleteket mesélt a családi szörnyűségekről





Minden eddiginél részletesebben beszélt Kadarkai Endre műsorában Szilágyi Liliána a megannyi borzalomról, amit gyermekkorában kényszerült átélni.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.04.17.
zaklatás

A Szavakon túl első részében nemcsak azt elevenítette fel, hogyan zaklatta őt szexuálisan az apja, Szilágyi Zoltán, hanem arra is kitért, miket művelt vele apai nagymamája, aki szintén fogdosta őt. Az asszony már nem él, de a tettei élesen megmaradtak a fiatal nő emlékezetében.

Egyszer ott aludtam nála, és amikor fürdés után lefektetett, elkezdett nyúlkálni ott lent. Fogdosta a nemi szervemet” – mondta el Szilágyi Liliána, aki ekkor, kislányként jelezte a nagyanyjának, hogy ez nem esik jól neki. „Akkor azt mondta, hogy egy nőnek minden fürdés után ellenőriznie kell magát ott lent, és az apukám dolga, hogy ezt mindig megtegye” – idézi a Ripost az úszónő visszaemlékezését..

A profi sportolóval történt beszélgetés olyan mély és megrázó lett, hogy azt két részletben tekinthetik majd meg a nézők. Az első rész már felkerült a legnagyobb videómegosztóra, a másodikat április 24-től láthatjuk.

Az előzetesben Liliána egy újabb borzalomról rántja le a leplet. Történetesen ezt mondja:

„Nem egyszer, és nem egy ember előtt verekedtek össze, és apám nem egyszer verte össze a nagyapámat. 2001-ben is úgy jöttünk el, hogy a nagyapámat felszorította a falra” – felelte Liliána, akinek a nagypapája egy igazi legenda volt, nem más, mint Gyarmati Dezső, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett sportikon.

Bár Szilágyi Zoltán korábban már tiltakozott lánya vádjaival szemben, ám azóta kiderült, Liliána igazat mondott.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás