
Romantikus videóval törte meg a csendet a Házasság első látásra sztárja – röpködnek a jókívánságok
Egy beszédes, 13 perces videót tett ki a nézők kedvence.
A népszerű rapper kezdetben áron alul hirdette meg kacsalábon forgó villáját, azonban most úgy tűnik, inkább az ingatlan árának növelése mellett döntött.
L.L. Junior nem kevesebb, mint 55 millióval emelte luxus otthonának árát a tavaly augusztusi, 280 milliós árhoz képest.
Ugyan az érdeklődők még szinte egymás hegyén-hátán tolongtak, L.L. Juniornak mégsem sikerült továbbadnia az ingatlanon, annak ellenére sem, hogy a rapper korábban 10 milliót még le is faragott az akkori árból – derül ki a Ripost cikkéből.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a rapper azután folyamodott álom otthona meghirdetéséhez, miután felesége, Körtvélyessy Kinga elhagyta őt, és magával vitte közös kislányukat is. Nem sokra rá pedig túl nagynak ígérkezhetett a ház a magányosan maradt énekesnek.
A törökbálinti 240 négyzetméteres, nyolcszobás, hatteraszos, örökpanorámás, medencével is ellátott ingatlan ára most tehát 335 millió forintért elérhető hazánk egyik legnagyobb ingatlanpiacán.
Egy beszédes, 13 perces videót tett ki a nézők kedvence.
Hamar kiderült, miért csak egy hölgy látható a képen...
„Te örök vagy, Gerikém” – írta neki korábban az exfeleség.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.