
Megrendítő beismerés, II. Erzsébetről megszólalt az állapotáról
A királynő csak az egyszerűbb feladatokat tudta elvégezni, amíg a vírussal küzdött. Gyengeségérzet lett úrrá rajta.
II. Erzsébet királynő virtuális látogatást tett egy londoni kórházban, ennek kapcsán beszélt a Covid–19-cel kapcsolatos tapasztalatairól. Elmondta, hogy a vírussal folytatott harca „ijesztő volt”. A betegség nagyon kimerítette, az pedig különösen megnehezítette a dolgát, hogy karanténba került és nem láthatta a családját.

A királynő megbetegedésekor a szóvivők annyit közöltek, hogy az uralkodónak enyhe, megfázáshoz hasonló tünetei vannak. Ennél valószínűleg komolyabb volt a helyzet, hisz II. Erzsébet maga is beismerte, hogy megrémítette a betegség, feladatai egy részét pedig el sem tudta látni. „Kétségtelenül ez jelentette mindannyiunk számára eddigi pályafutásunk legnagyobb kihívását” – értett egyet a királynővel az intézmény egy ápolója.
II. Erzsébet királynő tavaly januárban kapta meg a Covid–19 elleni oltás első dózisát. Azóta nem érkezett hivatalos tájékoztatást arról, hogy a további vakcinaadagokat is megkapta-e, de udvari források szerint a királynő mindhárom dózist felvette. Fia, Károly herceg szervezetében két éven belül kétszer mutatták ki a koronavírust.
Top hírek


Házasság első látásra Rebeka: "Sok mindenre gondoltam a műsor gyártása alatt, de erre nem"
Szívszorító vallomást tett a sikerműsor szereplője.

Barátjáról mesélt Szőke Zsuzsi, ismerkedési tippjeit is elárulta
Szőke Zsuzsi lelke jelenleg szárnyal, két éve van a barátjával.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre