Sokkolta a rajongóit: borzalmas állapotban lépett színpadra a világsztár





Phil Collins régóta nem koncertezett, ezért is sokkolta a párizsi U Arena közönségét, amikor a színpadra lépett legendás zenekarával, a Genesisszel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.17.
súlyos állapot

A zenész sajnos már egy évtizede küzd különböző betegségekkel. „Sajnos nem tudok már rendesen mozogni, miután a nyaki csigolyáim megsérültek” – nyilatkozta még tavaly.

Phil Collins most már több mint tíz éve szenved a gerincsérülése miatt, amit egy enyhe cukorbetegség és más egészségügyi problémák is követtek. Bár már eleve régóta énekesként is ismerhetjük őt, eredetileg a Genesisben a dobok mögött ült, de most már képtelen dobolni, sőt a dobverőket sem tudja rendesen megfogni, így egy ideig még úgy ütötte a bőröket, hogy ezeket rákötötték a kézfejére.

Most már így sem dobolt, helyette a 20 éves fia, Nic alkotta a ritmusszekciót a basszusgitáros Mike Rutherforddal.

Az egykor pörgős, életvidám világsztáron látszott, hogy a koncert alatt folyamatosan fájdalmai vannak még úgyis, hogy végig ülve énekelt. Ráadásul a színpadra is bottal tudott csak bemenni, mert egy ideje a lábát sem tudja rendesen mozgatni – írta a Daily Mail.

Phil Collins egy ideje már csak bottal tud járni Fotó: Northfoto

Rossz állapota ellenére a zenekar folytatja a The Last Domino? elnevezésű turnéját, aminek az állomásait már többször le kellett mondani a közelmúltban a járványügyi intézkedések, majd amiatt, hogy a zenekar tagjai közül többen is covidosok lettek.

 





Ezeket olvastad már?
Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Eláll a lélegzet: Bikiniben végzi a fekve nyomást a Fehér Lótusz szexi sztárja

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

„Billents engem fenékbe!” – meglepő dolgot kért Oszvald Marika T. Danny-től

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás