
Micsoda szépség! Mélyen kivágott vörös ruhában ragyogta be az éjszakát Szabó Zsófi
Mindenki lélegzetét elakasztotta a csinos műsorvezető!
Nem úgy alakult Ördög Nóráék utazása, ahogyan eltervezték.
Ördög Nóra és családja az Egyesült Arab Emírségekbe szerettek volna utazni, de az utazás nem úgy sült el, ahogy elképzelték.
Kisfiát, Vencit, ugyanis nem engedték felszállni a gépre, így el kellett szakadniuk a családtól. A műsorvezető azonban nem tétlenkedett sokáig, egy másik országba utazott, hogy kövesse családját.
„Az öcsémmel karácsonyra azt ajándékoztuk a szüleinknek, hogy együtt elvisszük őket Dubajba az expóra, és ha már ott vagyunk, a világ tetejére is. A reptéren ma reggel azonban kiderült, hogy Venci útlevele hiába érvényes, nem eléggé az… Egy szó mint száz, azt hittem, megszakad a szívem, ahogy öleltem a némán síró kisfiamat, aki az egészről semmit nem tehet… Gondolhatjátok… Ott álltunk az egész családdal, nyolcan, leforrázva. Némi idegeskedés és szervezés után Venci és én bepattantunk az autóba – a többiek elrepültek Pestről –, és most itt ülünk kettecskén egy másik városban (Bécs), egy másik légitársaság gépén, ahol ez szerencsére nem probléma” – írta Nóri.
Mindenki lélegzetét elakasztotta a csinos műsorvezető!
A rajongók így is odáig voltak érte!
Erre egyáltalán nem számított.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre