RETRO RÁDIÓ

Oberfrank Pál: Együtt énekeltük az összetartozás dalát





Az összetartozás érzését erősítette a Nélküled című dal, melyet az erdélyi magyarokkal együtt énekelt a színházi csapat, amikor erdélyi turnéjuk egyik állomásán operetteket adtak elő a felnőtteknek, míg a gyerekek a Kukamesének örülhettek. A történet a szelektív hulladékgyűjtésről szól.



Megosztás
Szerző: metropol
2022.03.05. 23:00
lélekemelő

„A tavaly októberre tervezett, és a járványhelyzet miatt elhalasztott szeretet-turnénk előadásaival az erdélyi magyarokat szerettük volna erősíteteni a nehéz helyzet után a színház gyógyító erejével. A hatás kölcsönös volt, hiszen az összesen 1700 néző felől érkező szeretet és hála nekünk is nagyon sokat adott” - mesélte a februári turnéról Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember, aki a csíkszeredai gyermekeknek a környezetvédelemről tanító Kukamese című zenés mesejáték után interaktív feldolgozó-beszélgetést tartott. „Megható volt, a gyermekek sugárzó öröme, figyelme, észrevételeik és őszinte reakcióik.” - tette hozzá.

Állva tapsolt a közönség (Olvasói fotó)

 

„Az Operettgálán az összetartozás érzését erősítette a Nélküled című dal is, melyet a finálé után, élő zenei kísérettel, az erdélyi magyarokkal együtt énekelve adott elő a társulat” - tette hozzá Oberfrank Pál igazgató, aki köszöntőjében kiemelte, hogy a fellépők közül többen kötődnek Erdélyhez. Nagy sikerrel mutatkozott be az Operettgálán primadonnaként a helyiek körében ismert Szederjesi Teodóra, aki gyakorlatát Veszprémben tölti, mint a marosvásárhelyi egyetem hallgatója.

A színészek együtt játszottak a gyermekotthonok kis lakóival

A mesejáték és a gála szereplői Módri Györgyi, Kőrösi Csaba, Horváth Csenge, Keller Márton, Hirschl Laura, Keresztes Gábor, Cservenák Vilmos és Diószegi Imola voltak. Az élő zenei kíséretet Horváth Elemér Emi hegedűművész és Horváth Péter billentyűs biztosították. A Kukamese gyermekszereplője Molnár Annabella is a társulattal tartott.

A turné fontos állomása volt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapította Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amelynek lakót is meglátogatta a társulat. „Elvittük az ajándékainkat, és élő zenei kísérettel közösen énekeltünk és játszottunk a gyermekekkel - idézte fel a turné egyik legkedvesebb pillanatát Kellerné Egresi Zsuzsanna. ”Sokszor jártunk már a tusnádfürdői otthonban is, és most első alkalommal a kászonimpéri Szent Katalin Gyermekotthont is meglátogattuk és elmondhatjuk, hogy minden alkalommal, amikor önzetlenül adunk, számunkra tágabbra nyílik a világ. „





Ezeket olvastad már?
Kiderült, ki nyerte a Csináljuk a fesztivált! műsorát! Ez lett az évszázad magyar slágere

Kiderült, ki nyerte a Csináljuk a fesztivált! műsorát! Ez lett az évszázad magyar slágere

Kiderült az igazság, így halhatott meg valójában Máté Péter

Kiderült az igazság, így halhatott meg valójában Máté Péter

Kórházba került és meghalt a Rendőrakadémia sztárja

Kórházba került és meghalt a Rendőrakadémia sztárja

Ajjaj! Idén sem tudja megtartani az esküvőt Szuperák Barbi és Jolly. Ez van a háttérben

Ajjaj! Idén sem tudja megtartani az esküvőt Szuperák Barbi és Jolly. Ez van a háttérben

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás