
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVarga Iza fiatal lányként egyedül, egy bőrönddel érkezett Magyarországra a Vajdaságból, és a zalaegerszegi színház stúdiósaként kezdett, nem sokkal később pedig már a kecskeméti Katona József Színházban játszott.
Majd pedig, a Barátok köztnek köszönhetően az ország legnépszerűbb ügyvédnője lett. A Youtobon megnézhető, Erősebb igen című műsorban elárulta, hogy a sorozat tavalyi megszűnése megviselte, és bár először egy hosszúra nyúlt nyári szünetnek tűnt, nemsokára kiderült, hogy Izát valóban új élet várja.
- Teljesen megváltozott az életem egyik pillanatról a másikra, és valahogy arrafelé terelődtem, hogy az elcsendesülés, a mérlegelés, a tervezgetések és egyfajta befelé fordulásnak az időszaka ez. Magamra figyelek és próbálom megfejteni, miről fog szólni az életem. Egyfajta számadás is van most és az elég magányos műfaj - magyarázta a színésznő. - Azt, hogy vége lesz, már sokkal korábban tudtuk, így amikor le kellett zárni, még közösen történt meg. Így közösségi “élménnyé” vált és nagyon szép emlék.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.