
Végleges ítélet született III. Károly király testvérének pedofil ügyében
András herceg korábban lemondott királyi jogköréről.
Megható érzések kavarognak az énekesnőben, amióta világra jöttek az ikrek.
Az énekesnő február első napján hozta világra hármasikreit: Lujza, Keve és Zalán érkezéséről a boldog édesanya egy fotóval számolt be rajongóinak.
Rúzsa Magdi és férje 5 nappal ezelőtt vihette haza a kicsiket, akik a terhesség 34. hetében látták meg a napvilágot.
A babák büszke édesanyja a Blikknek beszélt arról, milyen érzések törtek elő belőle az anyasággal.
„Tényleg nagyon nagy boldogság ez, egy egészen más állapot, amely mindent felülír. Naphosszat gyönyörködök bennük, azt érzem, hogy olyan erőt, kraftot adtak, amelyet még sosem tapasztaltam. Tényleg, az ember a világot is felforgatná értük” – árulta el a lapnak hatalmas szeretettel a hangjában Rúzsa Magdi.
„Nagyon szép, aranyos, jó kisbabák, szépen fejlődnek. Jó érzés anyának lenni, és egy kicsit elmerülni ebben a babázásban és csak rájuk koncentrálni” – vallotta be az énekesnő, akiben annyi érzelmet és gondolatot ébresztett az anyaság, hogy máris számos új dal van készülőben a fejében.
„Azt gondolom, valóban egy kicsit más ember lettem. Amikor annak idején azt mondták mások, hogy az anyaság megváltoztatja az embert, akkor azt gondoltam, hogy ez hülyeség. De tényleg más az ember így, hogy itt van három pici élet, akikért mostantól felelős vagyok és akikbe tényleg szerelmes vagyok. Annyira édes mind a három kis csöppség. Tényleg, valahogy nemcsak a babák születettek meg, hanem született egy anya is, akinek elképesztő lett a teherbírása” – vallotta be az énekesnő.
András herceg korábban lemondott királyi jogköréről.
Dől a pénz Azahriah számlájára, így nem csoda, hogy már rég elszakadt a valóságtól – vélekedik Dopeman.
Különleges élményeiről számolt be Sydney van den Bosch.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.