
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚjévi fogadalma volt a színészpárnak, hogy idén több időt töltenek kettesben - Dobogókőre mentek randevúzni, míg a gyerekek iskolában voltak.
Szinetár Dóra és Makranczi Zalán naptárja mindig elég sűrű: színházakban lépnek fel, forgatnak, koncertek és műsorvezetés is szerepel a teendőik között, miközben igyekeznek elég minőségi időt tölteni gyerekeikkel is.
2022-re azonban azt is megfogadták, hogy kettejük kapcsolatára is szakítanak időt, éppen ezért minden második héten megtartanak egy napot csak és kizárólag maguknak: míg a gyerekek óvodában vagy iskolában vannak, csak egymással foglalkoznak. Volt, hogy filmet néztek, máskor olvastak, most azonban egy romantikus kirándulásra indultak Dobogókőre.
A színésznő Instagram-oldalán osztott meg fotókat a hangulatos randevúról, és másokat is arra buzdít, hogy tegyenek ilyen frissítő, romantikus sétákat párjukkal a szabadban.
„A csípős, friss levegő, az erdő mindig változatos színei, a zarándokhely, a kiránduló utak, mind-mind egy másik létállapotba viszik az embert. Kettesben eltölteni itt egy délelőttöt igazán romantikus, és pihentető! Mozduljatok ki ti is!” - írja a sztár, aki a fotók tanúsága szerint remekül érezte magát férjével az erdei túraútvonalakon.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.