Az Olaszországban élő Staller Ilona és testvére a család rendelkezése miatt nem lehettek ott testvérük, László temetésén.
Ahogy korábban lapunk is megírta Cicciolina, azaz Staller Ilona képtelen feldolgozni testvére László halálát, aki január elején agyvérzésben hunyt el. Az egykori modell azóta is nyugtatókon él, hogy elviselje a gyászt.
Ráadásul kiderült Ilona nem lehetett ott a temetésen sem, miután testvére gyereke kitiltotta őt és nővérét a szertartásról. Még azt sem tudják, hol helyezték örök nyugalomra szeretett fivérüket.
„Nagyon bánt, hogy azt sem tudom, mikor és hova temették Pityut, merthogy én mindig így hívtam őt, ez volt a beceneve” – nyilatkozta a Blikknek Cicciolina, majd hozzáfűzte:
„Semmit nem közöltek velünk, csak megmondták, hogy nem lehetünk ott a szertartáson. Azt sem tudom, hol nyugszik a testvérem. Ez felháborító!”
A Staller nővérek, Ilona és Valéria nem értik, hogy testvére fia, László miért döntött úgy, hogy nem hívja meg őket a gyászszertartásra.
„Pityu fia, Lacika, életében rá sem nézett az apjára, most pedig valamiért úgy döntött, ő intézi a temetést. Kikötötte, hogy mi nem lehetünk ott. Nem tudom, mi lesz így... Mégis, hogyan nyomozzam ki, melyik temetőbe kell menni? Lacika szégyellje magát, és csak annyit tudok erre mondani, hogy a karma majd visszaadja ezt a gonoszságot neki” – mondta Ilona felháborodva a tragédia után.
Csakhogy nem ez az egyetlen szörnyűség amivel a nővéreknek meg kell küzdeniük, ugyanis Valéria a férjét is elvesztette.
„Január elsején az öcsém, László halt meg, 4-én pedig a férjem. Sokkot kaptam, így indult az évem. Csak a bánat maradt utánuk. A férjem elvérzett, a belső szervei véreztek. Bevitte őt a mentő a kórházba, de 24 órán belül meghalt – mondta Valéria, aki azt is elárulta, hogy családjával már teljesen megromlott a kapcsolata.
Elmondásuk szerint Cicciolina és Valéria most már csak egymásra számíthatnak és próbálják tartani a lelket egymásban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre