
Németh Kristóf saját bőrén tapasztalta meg az oltások hatékonyságát, aki egy poszt-Covid-teszten is átesett
A színész azután kapta el a világjárványt miután felvette a védőoltást.
Németh Kristóf szerint az oltások segítenek abban, hogyha valaki elkapja a vírust, akkor védve van a súlyosabb szövődményektől is.
„Ha valaki netán megfertőződik, akkor is a legenyhébb lefolyással vészelheti át a vírust, amennyiben felvette a vakcinát” – mondta a Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója a Borsnak.
Pár héttel azután, hogy megkapta az első koronavírus elleni oltást, elkapta a fertőzést. Ahogy említette, szinte teljesen tünetmentesen vészelte át a betegséget. A második oltás után részt vett egy poszt-Covid-vizsgálaton, ahol megállapították, hogy semmilyen maradandó szövődményt nem okozott a szervezetében.
Szerencsére, a színésznek az oltás miatt és családtagjai miatt sem kell aggódnia.
„A 14 éves nagyfiam is megkapta a gyermekek számára engedélyezett oltást, ahogyan a feleségem és édesanyám is, ő nemrég vette fel a harmadikat. Emellett természetesen betartjuk a kellő intézkedéseket, a közösségi terekben mindig maszkot viselek” – mondta a színész, aki úgy véli, közszereplőknek kötelességük jó példát mutatni az embereknek.
Top hírek


Adam Sandler évente egyszer virágot küld Jennifer Anistonnak: a gesztus mögött szívszorító ok áll
Jennifer Aniston minden évben ugyanazon a napon kap virágot.

Megházasodott Banderas: Gyermekkori szerelmével végre beteljesedett románcuk
Spanyolországban mondta ki a boldogító igent.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre