RETRO RÁDIÓ

„Mindenkiben a jót kerestem” – Bódy Magdi meglepő titkokat árult el





Zongorázott a Fehér Házban, 10 évig dolgozott New Yorkban, és itthon is mindig sikeres volt. Ma este a Művészetek Palotájában ünnepli pályafutásának 50. évfordulóját.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.23.
jubileum

Bódy Magdi a Ripost7-nek nyilatkozott annak kapcsán, hogy november 24-én a Művészetek Palotájában ünnepli pályafutásának 50. évfordulóját a Generál együttessel, Szakcsi Lakatos Bélával és a Stúdió 11-el.

„Bár számtalanszor énekeltem a dalaimat, most újra átveszem a szövegeket, próbálunk, előkészítem a fellépő ruhákat, ikből majd a koncert előtt választom ki, mit veszek fel. De leginkább lélekben készülök” – mondta az énekesnő a Ripost7-nek.

Magdi elmondta, még mindig izgul, pedig 50 évnél is régebben énekel. Édesanyja egyik barátnője írt Botka Valériának, a Magyar Rádió gyermekkórusa vezetőjének, így kezdődött el az izgalmas pályafutása.

A Rádió gyermekkórusával bejárták a világot

„Sokat köszönhetek annak a 10 évnek, amit a gyermekkórusban töltöttem. Felléptünk Japántól Kanadáig és az Egyesült Államokig. A Fehér Házban zongoráztunk és énekeltünk Várszegi Évával Lyndon B. Johnsonnak ” – mesélte.

Az énekesnő később a legendás Generál-Mikrolied együttesben énekelt, de sok minden mást is csinált:

„A Generál-Mikrolied mellett a Köllő együttesben pantomimeztem, fejen állva énekeltem, közben pedig dzsessztanszakra és közgazdasági suliba is jártam, fogalmam sincs, hogy fért bele ennyi minden. Fantasztikus időszak volt, állandóan külföldre hívtak és itthon is imádtak minket. Aztán Karácsony James elment az LGT-be, Révész Sanyi a Piramisba, én pedig saját együttest alapítottam. Ebben nagy érdeme van akkori férjemnek és menedzseremnek, Mihály Gyurinak, akivel nagyon jól működtünk együtt magánemberként és szakmailag is.

A Generál-Mikrolied élete meghatározó állomása volt

Magdi sokat élt és dolgozott külföldön, többek között Kanadában és New Yorkban is. Akkori férje, Kevin miatt költözött Montrealba, utána pedig New Yorkban kezdett el dolgozni mindaddig, amíg anyukája kedvéért haza nem költözött.

„Imádom New Yorkot! Ott mindig lüktet az élet és történik valami. Igaz, hogy a karrieristák városa és aki a mókuskerékben ragad, annak vége, de ha megőrzöd egészségesnek a tested és a lelked, gyönyörű kaland, ami számomra tíz évig tartott. Castingokra jártam, a New Music Seminaron találkoztam Michael Boltonnal, a Brecker Brotherssel és a menedzserükkel, akibe szerelmes is lettem, együtt jártunk koncertekre. Olyan barátaim voltak, mint például Monica Mercedes, az argentin elnök lánya. Tőle kaptam az első kutyámat is, Iggy Popot. Nagyon izgalmas időszak volt, főleg amikor olyan házba költöztem, ahol csak zenészek laktak.

Tina Turner előtt is játszott a zenekarával egy amerikai stadionban

Magdi azt is elárulta a Ripost7-nek, hogy nem sokszor volt szerelmes. Bár az egyik zenekari tag vele is kikezdett, ő nem szerette a „házon belüli” viszonyokat, mert úgy gondolja, azoknak mindig rossz vége lesz. A boldogsága és vidámsága mindig belülről fakadt. Mint mondta, megjárta a hadak útját és végigjárta azt az ösvényt, amit a sors kijelölt neki. Mióta édesanyja elment, a barátai vannak mellette. A szakmában is mindenkivel jóban van. „Mindenkiben és minden helyzetben a jót keresem” – mondta.





Ezeket olvastad már?
Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Bódi Sylvi intim fotói forróbbak, mint nyáron a beton

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

Megható: Tóth Gabi összebújós fotókkal és szívszorító üzenettel lepte meg az országot

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

„Az idegenek már jó ideje itt vannak, figyelnek minket” – megfagyott a levegő a stúdióban az Oscar-díjas színésznő kijelentésétől

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Nem titok többé: Kovács Lázár elárulta a tökéletes húsvéti sonka receptjét - videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás