
Újabb #METOO botrány! A főszereplő ismét Havas Henrik?
Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült – tudta meg a Bors.
Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban – írja a lap.
Ami, ha jól értjük, egyfajta sajátos helyzetgyakorlatnak indult a tanár és tanítvány szerepében. A végkimenetel azonban csak egy lehetett.
A Bors felidézi, hasonló történetek miatt ítélték az Amerikai Egyesült Államokban 23 év börtönre a híres hollywoodi filmproducert, akit utólag jelentett fel több tucat nő. Azt állították, hogy irányító helyzetével, pozíciójával visszaélve hozott létre olyan szituációt, amit aztán nem mertek visszautasítani. Utólag az amerikai bíróság több esetben erőszaknak minősítette a történteket. Az amerikai producer azzal védekezett, hogy ő a korábbi évtizedekben így szocializálódott.
Nem tudni még, hogy Havas Henrik ellen érkezett-e ebben az ügyben büntetőjogi feljelentés, s hogy léteznek-e a kikerült felvételnek további részletei, esetleg vannak-e más tanítványok, akik rendelkeznek hasonló felvételekkel.
Top hírek


„Félek erről beszélni...” - őszintén vallott lánya sikeréről Gáspár Bea
Gáspár Bea most Hajdú Péter új műsorában beszélt az ezzel kapcsolatos érzéseiről.

„A s*ggedet se tudod kitörölni” – Tischler Petra darabokra szedte a Séfek Séfe versenyzőjét
A sztárséf ízekre tépte a saját versenyzőit.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre