Az énekesnő régebben azt mondta, hogy ingyen sem feküdne kés alá, mégis meggondolta magát. Tökéletes alakjának titkát azonban szerinte nem csak ebben kell keresni.
Aki figyelemmel kíséri Tolvai Reni közösségi oldalait, annak feltűnhetett, hogy az énekesnő teste a feje búbjától a lába ujjáig megváltozott az utóbbi időben. A kommentelők azt is felvetették, hogy esetleg plasztikai sebész segített neki az átalakulásban. Reni ragyog, mintha kicserélték volna és bár még csak harminc- éves, abból is legalább vagy tízet letagadhat, olyan jó formában van. A mostani, szinte tökéletes eredményt persze nem ajándékba kapta, nagyon sokat kellett dolgoznia érte.
„Tavaly márciusban, amikor berobbant a pandémia, elhatároztam, hogy életmódot váltok. Hirtelen mindenre nagyon sok időm lett és már nagyon nem éreztem jól magam a bőrömben” – mondta a Bors megkeresésére Tolvai Reni. – „Egy különleges szemléletmód-programot kezdtem el, fix órákban eszem mindennap ugyanakkor, napi ötször, ebből az öt étkezésből kettő fehérje shake, a többi pedig fehérjében gazdag egészséges ételek. Rengeteg zöldség és halak, csirke, pulyka. Emellett négy liter víz minimum, amit megiszom” – magyarázta Reni, majd így folytatta: „Óriási kitartás kell és rengeteg lemondással jár az, ha életed végéig tökéletesen hibátlanul akarsz betartani egy programot. Az elején persze nem egyszerű, aztán rutinná válik. Amikor elkezdi az ember látni az eredményeket, az meg nagyobb motivációt ad.”
Nem lehet nem észrevenni, hogy Reni tökéletes alakja többek között a kebleinek is köszönhető. Az idomai mintha teljesen megváltoztak volna az elmúlt években. Nyilvánvaló megoldásnak tűnt, hogy plasztikáztatta a melleit, ennek azonban ellent mond, hogy évekkel ezelőtt nagyon ellenezte a mellkorrekciót. 2012-ben például így nyilatkozott a témában a Borsnak:
„A plasztika nem fér össze a személyiségemmel, és sebészhez sem kell fordulnom. Jól érzem magam, fiatal, egészséges nő vagyok.” Azóta viszont – mint megtudtuk – alapjaiban változott meg a véleménye.
„Arról nem beszéltem eddig, hogy hat éve megcsináltattam a melleimet” – mondta Reni. – „Azért döntöttem így, mert rengetegszer akartak rám olyan ruhákat adni fellépéseken és tévéműsorokban, amikhez nem lehetett melltartót venni a kivágások miatt. Őszintén bántott, hogy én nem hordhatok olyan izgalmas darabokat, mint mások” – magyarázta Tolvai Reni.
Az énekesnőhöz sokan fordulnak életmódtanácsokért, aki anyukájával együtt szívesen segít is az érdeklődőknek. Persze elsődlegesen nem a sebészszikét, hanem egy új szemléletmódot ajánlva.
„Több száz üzenet jön naponta, hogy mennyire inspiráló az átalakulásom, nagyon meghatóak a levelek. Persze vannak negatív kommentek is amiatt, hogy sokszor kicsit több látszik belőlem. Ez viszont nem zavar, hozzám tartozik, én ezt szeretem és jól érzem magam, mindig is ilyen voltam” – zárta Reni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre