Gönczi Gábor úszik a boldogságban, szülinapjára kapta Grétit





Augusztus 8-án megszületett Gönczi Gábor kislánya, Gréti – újságolta boldogan a Borsnak a Tények műsorvezetője. A TV2 sztárja most duplán ünnepel, ugyanis épp ma van a 46. születésnapja. 



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.10.
gólyahír

Gönczi Gábor és Ildikó már tűkön ülve várták második gyermekük érkezését, akit néhány nappal a kiírt időpont után hozott világra a boldog anyuka. A műsorvezető korábban elmondta lapunknak: feletteseivel abban maradtak, ha kislányuk akkor indulna útnak, amikor ő éppen a TV2 Tények stúdiójában ül, akkor mindent hátrahagyva rohanna a feleségéhez. Szerencsére erre nem került sor, ugyanis a szülés előjelei hétvégén jelentkeztek, amikor mindannyian otthon voltak.

Csodaszép vasárnapra ébredtünk, és nem sokkal később jöttek az első jelek, hogy talán a kislányunk útnak indult. Bár tudtuk, hogy bármikor megérkezhet, nem feltétlenül azzal a szándékkal mentünk be az orvosunkhoz, hogy aznap megszületik. A doktor aztán azt kérte, hogy ne menjünk haza, mert ma mindenképpen megtörténik velünk ez a csoda. Így is lett, a délutáni órákban 4520 grammal és 59 centiméterrel világra jött Gréti – mesélte a Borsnak Gönczi Gábor, aki a szülés alatt végig felesége kezét fogta, és mindenben támogatta őt.

A TV2 Tények műsorvezetője nem is lehetne ennél boldogabb, ugyanis éppen ma ünnepli a 46. születésnapját.

Valószínűleg Ildit és Grétit ma még nem engedik haza a kórházból, de még az is lehet, hogy igen. Bárhogy alakul, úgy tekintek a kislányomra, hogy ő az én legszebb szülinapi ajándékom, amit valaha az életben kaptam – tette hozzá, s elárulta, a tejfakasztó bulit még vasárnap este meg­tartották.

A családdal vasárnap este ünnepeltünk egy kicsit, a barátokkal pedig hétfő este koccintottunk a lakásunkban. Nem vágtunk neki a nagyvilágnak, hanem áthívtam a hozzám legközelebb álló két barátomat. Vannak, akik a nagy tejfakasztó bulik hívei, én is tudnék hívni ezer embert, de szűk körben, mély beszélgetés mellett szerettem volna most ezt megélni – mesélte Gábor, aki a baba születésével két hét szabadságra megy, így legközelebb augusztus végén találkozhatnak vele a nézők a Tényekben.





Ezeket olvastad már?
Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

71 éves Endrei Judit – „Elfogadom a koromat”

71 éves Endrei Judit – „Elfogadom a koromat”

Európa békéjéért és a gyerekek jövőjéért állt ki Mága Zoltán az erdélyi fellépésével – Fotók!

Európa békéjéért és a gyerekek jövőjéért állt ki Mága Zoltán az erdélyi fellépésével – Fotók!

„Nagyon szexi mindened” – Köllő Babett szelfije betalált

„Nagyon szexi mindened” – Köllő Babett szelfije betalált

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás