Már fél éves Szigeti Ferenc első unokája, Zétény, a zenész pedig mindennél boldogabb most, hogy végre nagypapa lehet. Bár még szokja az új szerepet, de már alig várja, hogy ő vigyázhasson a kisfiúra és játszhasson vele. A családi fotóalbumot csak a Borsnak mutatta meg.
Fél évvel ezelőtt született meg Zétény, a Máté Péter-díjas Szigeti Ferenc első unokája. A nagypapa kimondhatatlanul boldog, hiszen úgy érzi, hogy kapott egy esélyt, hogy babázhasson. A Borsnak elárulta:
csupán nemrég merte először felemelni az unokáját, hiszen félt, nehogy kárt tegyen benne véletlenül.
„Hétvégén volt a mamája születésnapja és az ő fél éves születésnapját is megünnepeltük. Még szoknom kell a nagypapa szerepet, alig merem a kezemben fogni, olyan törékeny. Amikor egészen picike volt, alig mertem hozzáérni. Most már nagyobb, hétkilós, így már én is felemelem, de még mindig félek, hiszen nem mindegy, hogyan tart egy kisbabát az ember” – kezdett bele a Karthago együttes alapítója, zeneszerzője és dalszövegírója, aki örül a nagypapa szerepnek, hiszen a saját gyerekei első éveiben nem lehetett százszázalékosan jelen.
„A két gyerekem már nagy, hiszen 38 és 34 évesek, de hiányzott, hogy nem tudtam pici korukban annyi időt velük tölteni, mint szerettem volna. Akkoriban ugyanis rengeteg koncertünk volt. Néha eltűntünk két-három hónapos turnéra is a Karthagóval, és persze az sem volt ritka, hogy a koncert után hajnalban estem haza, majd másnap már indultunk is a következő állomásra. Így a gyerekeimnél teljesen kimaradt az eleje+ – mondta Szigeti, aki bár most mindent próbál bepótolni, amit a gyerekeinél kihagyott, de egyedül még nem mert vigyázni az unokára.
”Még nem hagyták nálunk, hiszen a mamája szoptatja. Nem vagyok ugye szakértő, de szerintem majd ha egyéves lesz, talán mi is vigyázni fogunk rá. De így is nagyon boldog vagyok, ahogyan a fiam is„ – mesélte boldogan a zenész, aki zenekarával nemrég komoly állami kitüntetést, Máté Péter-díjat kapott. ”Büszkék vagyunk az elismerésre, és nem nagyképűségből, de szerintem megérdemeltük. Több mint 6000 koncertünk volt az elmúlt 42 év alatt, és ebből egyetlen egy sem volt, ami miattunk maradt volna el. Mindegy, hogy egy kisvárosban, egy faluban vagy egy stadionnyi ember előtt játszunk, mi mindig mindent beleadunk és a legjobbat nyújtjuk. Talán ezért is nyerhettük el ezt a megtisztelő díjat„ – nyilatkozta a dalszövegíró.
Egy üveg konyakkal született meg az első dal Az együttes alapításakor Szigeti Ferencnek még eszébe sem jutott, hogy ő lesz egyben a dalszövegíró is, hiszen korábban sosem próbálkozott vele. Mégis így alakult. – Eleinte próbálkoztam a dalaimra hivatásos szövegírókkal, de valahogy senki sem tudta átadni azt, amit szerettem volna üzenni a Karthagóval. Így egyik este fogtam egy üveg konyakot, és hajnalra megszületett az első dalszöveg, amit írtam – emlékezett vissza a történelmi pillanatra a zenész.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre