RETRO RÁDIÓ

Pánikrohama miatt súlyos állapotba került Tóth Gabi a karantén alatt





A sztár legutóbb a kislánya mellett került veszélyes állapotba, szerencsére könnyen átvészelte a rohamot.



Megosztás
Szerző: Metropol
2021.05.04. 13:20
szorongás

Súlyos állapottal kellett megküzdenie a járvány alatt Tóth Gabinak. A bevallottan pánikbeteg énekesnő szorongásos tünetei ugyanis erősödtek a pandémia alatt.

A múltkori bejegyzésemben leírtam, hogy sok mindenért hálás vagyok, amit a pandémiától „kaptunk”, de ez sajnos nem jelenti azt, hogy ne lett volna fokozottan jelen az életemben a pánikbetegség és a pánikrohamok…” – mesélte Gabi, akit legutóbb kislánya mellett kapott el a roham.

Vihar tombolt odabent (Fotó: Metropol/MG)

Éppen magamon altattam Hannit, és minden előzmény nélkül egyszer csak éreztem, ahogy kezd elhatalmasodni rajtam. Miközben a nyugalmat kellett volna sugároznom, a biztonságot ennek a kis életnek, éreztem, hogy belül vihar készülődik, és ha most nem uralom, akkor olyan tornádó lesz, ami mindent elsodor” – mesélte a csalad.hu weboldalon vezetett blogjában Gabi.





Ezeket olvastad már?
Épp, hogy vér nem folyt: minden eddiginél durvábban összebalhézott Tóth Gabi és Majka

Épp, hogy vér nem folyt: minden eddiginél durvábban összebalhézott Tóth Gabi és Majka

Nehézségek merültek fel Tücsi házasságában: "Ez a legnagyobb feszültségforrás kettőnk között"

Nehézségek merültek fel Tücsi házasságában: "Ez a legnagyobb feszültségforrás kettőnk között"

"Meg fogok fulladni": ezért került kórházba G.w.M

"Meg fogok fulladni": ezért került kórházba G.w.M

Meghan Markle hivatalosan is bejelentette: vége, nincs tovább

Meghan Markle hivatalosan is bejelentette: vége, nincs tovább

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás