Kiderült, ki hívhatta Törőcsik Marit Mariskának





A legendás színésznő temetésére készülnek Velemben, a lelkipásztor érdekes titkot árult el.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.19.
titok

Bokros Levente atyára nemcsak életében számíthatott Törőcsik Mari, hamvait is ő szenteli majd meg Velemben. A cserhátszentiváni lelkipásztor évtizedes barátságot ápolt a színésznővel - tudta meg a Bors.

A jelenleg Cserhátszentiván lelkipásztoraként szolgáló pap egykoron a váci egyházmegye kulturális életének felpezsdítéséért is felelt – ekkor találkozott először a művésznővel.

„Zokszó nélkül viselte, hogy így nevezem: Mariska”

Bokros Levente bizalmasabb kapcsolatban volt Törőcsik Marival (fotó: Facebook)

„A Kortársaink című sorozat eseményein számos közéleti szereplőt, művészt láttam vendégül, és ide hívtam meg Mariskát is” – emlékszik vissza Bokros Levente, innen a kapcsolat.

„Zokszó nélkül viselte, hogy így nevezem: Mariska” – mondja el a pap, aki előtt mindig is rejtély volt, mi alapján rendszerezte Törőcsik, hogy kivel tegeződik, hiszen többnyire magázódni szeretett.

„Sokakat a vezetéknevükön szólított és csak egy maréknyi emberrel volt bizalmasabb. Engem például Leventének nevezett. Meg persze szélhámosnak és szerencsétlennek” – meséli mosolyogva.

Hogy milyen kedves történeteket mesélt még el Bokros Levente atya Törőcsik Mariról, megtudhatod holnap a Borsból vagy a borsonline.hu oldalról.





Ezeket olvastad már?
Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Kulcsár Edina ezt soha nem felejti el: a kis Nináról van szó

Kulcsár Edina ezt soha nem felejti el: a kis Nináról van szó

Van rajta bugyi? Elizabeth Hurley végre melltartó nélkül táncol

Van rajta bugyi? Elizabeth Hurley végre melltartó nélkül táncol

Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki

Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás