Megrendítő szavakkal búcsúznak Törőcsik Maritól

A Nemzeti Színház saját halottjának tekinti a színésznőt - írták a hivatalos Facebook-oldalukon.

A társulat igazgatója megható szavakkal búcsúzik Törőcsik Maritól.

„Nyugodj békében, kedves Mari!

Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet. Amikor 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban. Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott. Igen, kivirult, eleven lett. Nyoma sem volt a gyengeségnek. Csodáltuk, irigyeltük: honnan van ebben a beteg és törékeny testben az az erő, amit a színpadra lépve mozgósít. Magányosan élt férje, Maár Gyula halála óta. Tudtuk, hogy a színház adott neki erőt az élethez. Az, hogy van dolga, feladata.

1956 óta, amikor berobbant a Körhinta Marijaként a színházi életbe, megszakítás nélkül játszott. A számok is elképesztőek: százharminckét színházi szerepét őrzi az archívum, ebből hatvanhatot a Nemzeti Színház előadásaiban játszott. Utoljára a 2016-ban bemutatott Galilei életében lépett színpadra. Filmszerepeinek száma százhetvennégy. A számok persze csak a mennyiségről szólnak, de ennek a hosszú pályának az értékét a minőség adta. Barátja, Pilinszky János költő az elsők között ismerte fel és fogalmazta meg ennek a páratlan tehetségnek a titkát. Így írt róla:

„A színészek túlnyomó többsége alakító művész, megformálja a figurát. Törőcsik Mari ritka kivétel, ő nem alakítja, ő táplálja szerepét, lázas ihlettel és folyamatosan. A színpadi alak számára nem kész ruha, mit estéről estére magára ölt: szemünk láttára, pillanatról pillanatra emeli ki szerepét önmagából és szövegéből, a teremtés forrón csupasz és kockázatos gesztusával. Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié… Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembenézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka.”

A közönség szeretete éltette. Kellő szerénységgel volt büszke az emberek feléje áradó szeretetére. A nagy alakítások, a tehetség, a kivívott és megérdemelt elismerés mellett valami egészen különleges sikerben is része lehetett Törőcsik Marinak: ő az egyetlen, aki magyar színésznőként világsztár lett.

Törőcsik Mari több mint három évtizeden át volt a Nemzeti Színház társulatának tagja. Először pályakezdésétől, 1958-tól 1979-ig, majd 2002-től újra. Mindig büszkén mesélte, hogy Schwajda György igazgató őt szerződtette elsőként a 2002-ben megnyílt, új Nemzeti Színház társulatába.

Életem egyik legfontosabb előadásában játszott: az anyát alakította Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú színpadi, később annak filmes változatában. Úgy csatlakozott a magyar színházművészet jeles alakja az akkor még fiatal beregszászi társulathoz, hogy csak a munka számított. 2003 Gyula, várszínpad. A próbákon tűz a nap, elviselhetetlen a hőség a várfalak katlanjában. Őt ne kíméljük! – kiabálta, amikor jeleztem neki, hogy nem kell minden próbát végigülnie, elég, ha az ő jeleneteire jön be. Vizes zsebkendővel a fején nézte a próbákat. Mert meg akarta érteni az egészet. Kíváncsi volt. Dolgozott velünk. Mert munka van, és enélkül nem születik előadás.

2015. Azzal, hogy a Körhintát műsorra tűztük a Nemzeti Színházban, megidéztük őt magát. A filmet, a pályakezdést, az első és azonnal világraszóló sikert. Az előadás elején egy pillanatra Törőcsik Mari hangját halljuk, és Soós Imrét: „Repülünk, Mari!” Tisztelgés ez, és jelzése annak, hogy ami volt, ahhoz a következő generációk kapcsolódnak, kötődnek.

De hát Mari ebben a társulatban, köztünk dolgozik! Rendezőként nem hagyott nyugodni, hogy legyen jelen az előadásban. Azt találtam ki, hogy a végén jöjjön be. Már nem az előadás részeként, hanem a tapsban. Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim az ötletre. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely.

A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy az előadás végén Törőcsik Mari belépett a színpadra, a nézőtér felrobbant. Állva tapsolták, ünnepelték őt az emberek. Mert a szívükig hatolt ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség.

Hálásak vagyunk Törőcsik Marinak sok-sok alakításért, megannyi derűs pillanatért, a szeretetért, a példaadásért, amivel az alkotói munka, a színház iránti alázatra tanított. Köszönet azért, hogy láthattuk, hogy vele dolgozhattunk, hogy hűséges volt a Nemzeti Színházhoz.

A magyar színházművészet pótolhatatlan egyéniségét gyászoljuk.

A Nemzeti Színház társulata nevében:

Vidnyánszky Attila„