RETRO RÁDIÓ

Olyat tett Kökény Attila, amit soha többé nem akar újra átélni





A zenész az elmaradó fellépések miatt kényszerpályára került, de nem bírta sokáig...



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.04.14.
kényszerpálya

Kökény Attila imádja a családját. Bebizonyította, bármire képes értük. Tavaly olyasmit tett, amit soha többé nem akar megtapasztalni. Nehéz fizikai munkát vállalt, ám a teste már nem képes alkalmazkodni az efféle terheléshez. Az első hullám idején az énekesnek sorra mondták vissza a fellépéseit. Attila nagyon előrelátó volt, és bár voltak tartalékai, úgy gondolta, jobb, ha valamilyen bevételi forrás után néz - tudta meg a Bors.

(Fotó: Bors)

– Tavaly márciusban kiderült, hogy elmaradnak a koncertek. Azt hittem, hogy egész évben nem lesz lehetőségem fellépni, ezért elmentem dolgozni – mondta az énekes, aki az elszántságát bizonyította azzal, hogy a nehéz fizikai munkától sem riadt vissza. Igaz, azt ő maga sem gondolta, hogy ez ennyire megterhelő lesz számára. Az első nap sem volt könnyű, de az ezt követők már igazi kihívást jelentettek a számára, az izomláz és a fáradtság is feladta neki a leckét.

– Autópálya mellett dolgoztam a fiammal és a vejemmel. Reggel 5 órakor keltem és csak délután 6-ra értem haza. 80 kilós korlátokat pakoltunk, ami nagyon megterhelő volt nekem, hiszen mégiscsak 46 éves vagyok. Amikor munka után hazaértem, ettem pár falatot és alig vártam, hogy ágyba kerüljek – mondta Attila. Szerencsére májustól enyhítettek a korlátozásokon, és bár nagy színpados koncerteket továbbra sem lehetett tartani, kisebb közönség előtt már felléphetett. Attila bevallotta: azóta nem igazán próbálkozott azzal, hogy kétkezi munkát vállaljon. Jelenleg csak abban bízik, hogy idén májustól megint minden rendben lesz, és végre újra közönség elé állhat.

Az énekes szerint az elmúlt év hatalmas lecke volt azok számára, akik eddig nem terveztek előre.

A tücsök és a hangya mese jutott eszembe, aki tavaly tücsök volt, idén szerintem a hangya példáját követi, és takarékoskodik – fűzte hozzá.





Ezeket olvastad már?
Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Első gyermekét várja a Next Top Model Hungary sztárja – fotó!

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Ez a véleményük a Delta digitális műsorvezetőjéről a hús-vér kollégáinak

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Metzker Viki mellbimbója utat tör magának

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Lékai-Kiss Ramóna sosem volt még ilyen szexi: aprócska, párducmintás bikiniben villantotta meg tökéletes testét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás