Újraindultak az ultipartik a Korda-villában – Visszakapta az életét a Korda házaspár
Nagy megkönnyebbülés Korda György számára, hogy megkapta mind a két koronavírus elleni oltását. A már védettnek számító zsugás máris a kártyaasztalnál ül, osztja az észt, és persze a lapokat.
Korda György újra a régi, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy ismét visszatérhetett a kártyaasztalhoz, ahol szűk baráti körben, naphosszig tartó ultipartit rendez. Mint arról a Bors beszámolt, Korda György megkapta az első oltását február közepén, aztán rá két hétre a második adag vakcinát is. Az azóta eltelt időben kialakult nála a védettség, így pár nappal ezelőtt végre azt érezhette, az élete a régi: felemelte a telefont, és végigtárcsázta a már beoltott kártyapartnereket.
– Mintha kicserélték volna Gyurit – mondja a telefonba Balázs Klári. – Pezseg, jó kedvvel ébred. Olyan jó így látni! Már napokkal ezelőtt óriási szervezésben volt, megbeszélték a haverokkal, hogy az jöhet ultizni, aki be van oltva. Négyen-öten szoktak így összeülni – teszi hozzá. – Nagyon jó érzés, hogy újra van élet a házban, hogy fogadhatunk vendéget, hogy egy picit élünk. Nálam még nem alakult ki a teljes védettség – magyarázza Klári –, vagyis még mindig nagyon óvatosnak kell lennem, ezért csak távolról szemlélem a játékot.
(Fotó: Bors)
Amikor azt kérdezzük a két énekestől, hogy mi lesz az első dolguk, amit „szabad emberként” tesznek, szinte egyszerre válaszolnak.
– Koncertezni szeretnénk! Találkozni a közönséggel, ülni az autóban, és róni a kilométereket. Aztán hajnalban hullafáradtan hazaérni, és arra gondolni, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ezt a fajta fáradtságot érezhetjük.
Balázs Klári szerint életük legjobb döntése volt, hogy beoltatták magukat.
– A mi példánk is mutatja, hogy mennyivel biztonságosabb és nyugalmasabb az élet, ha megkapja valaki a vakcinát. Elmondhatatlan érzés a régi barátokat látni, a megszokott tevékenységeket végezni. Szeretem nézni, amikor Gyuri ultizik. Boldognak látom, ami engem tölt fel energiákkal. Most, ebben a pillanatban elhiszem, hogy egyszer megint minden rendben lesz a világban.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.