
Ismét sokkolta a rajongóit Britney Spears: nyilvános mosdóban mutogatta pucér fenekét
Az énekesnő a közösségi oldalán mutatta meg videót.
Failoni Donatella azt nyilatkozta az oltás kapcsán: ha Orbán Viktornak jó volt, akkor nekem is.
A művésznőt szerdán oltották be a kínai vakcinával, férjét Oszter Sándort pedig egy adminisztrációs hiba miatt csak később oltják be, de ő is megkapja a védettséget nyújtó vakcinát - írja a Bors.
„Reményeim szerint a húsvétot már a Balatonon töltöm. A kínai vakcinát kaptam, bár hallottam róla, hogy sokan tartanak tőle, de én egyáltalán nem értek velük egyet. Ha Orbán Viktornak jó volt, akkor nekem is„ - mondta el Donatella a lapnak.
A Kossuth-díjas színművész a húsvétot már szeretné a Balatonon tölteni. Hozzátette, nála semmilyen mellékhatás nem jelentkezett, és a szúrás sem fájt neki. Ráadásul nem fél attól, hogy esetleg a vakcina megkapásának idejéig megfertőződne a férje, ugyanis keveset járnak el otthonról.
„Kevés emberrel érintkezünk és nem megyünk sehova. A lányunkkal, Alexandrával is karácsonykor találkoztunk utoljára, ugyanis ők Székesfehérváron élnek. Sándorral természetesen az oltás beadása után is ugyanúgy élek együtt, mint korábban. Mi eldöntöttük, hogy a vírust nem kapjuk el, és ez így is lesz. Erősek vagyunk” - nyilatkozta a művésznő a lapnak.
Az énekesnő a közösségi oldalán mutatta meg videót.
A Karinthy társulat döntött: jobban odafigyel a színészeire.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.