Mihalik Enikő egy videóban válaszolt a rajongói kérdésére, többek között kiderült az is, hogy összesen hat tetoválása van, amiből négy fehér, kettő pedig fekete tintával készült. A feketék intim helyen vannak: az egyik a bugyija alatt, a másik a szájában, utóbbiról annyit lehet még tudni, hogy egy trágár szó.
Mint kiderült, a modellnek volt már pánikrohama is, erről így mesélt: „Amikor először kiköltöztem New Yorkba, húszéves voltam. Még csak nem is hallottam olyanról, hogy pánikroham, viszont körülbelül fél évvel később megtörtént velem az első ilyen eset. Annyira rosszul lettem, és annyira hirtelen érintett, hogy még a lábaimat sem tudtam behajlítani. Megdermedtek, mintha fából lennének. Ettől még jobban megijedtem, a barátaimnak kellett egy taxiba betenni és hazavinni.”
Enikő a legnagyobb félelmeiről is beszélt, amik között szerepel az is, hogy meghízik, és nem tud tovább modellként dolgozni – miközben gyerekként még a sötétségtől félt.