
Pap Dorci bikinis képe felrobbantotta az internetet
Megvillantotta csodálatos alakját.
„Eszméletlenül nagyot csalódtam benne” – mondta Lucáról Andris, akivel több csapattárs is egyetértett. A lány viselkedése kisebb vitát robbantott ki közöttük, de ő nem érzi úgy, hogy helytelenül cselekedett.
Lencsés Luca nem tette zsebre, amit a hétfői verseny után kapott a csapattársaitól. A balhé akkor pattant ki, amikor a fiatal lány az egyik vesztes futama után azt mondta a többieknek, hogy feladta. A Bajnokok szerint ez egy felelőtlen kijelentés volt, többek között azért is, mert egy profi sportolónak ott kell lennie fejben akkor is, amikor rosszul teljesít.
„Amikor lejöttél a pályáról, és azt mondtad, hogy fejben feladtad... Ilyen nincs a pályán. Ez nem oké” – magyarázta a lánynak Andris, akivel a többi csapattárs is egyetértett. Luca azonban úgy érzi, hogy nincs oka szégyenkezni, ugyanis ő így látta helyesnek ezt a szituációt.
„Eszméletlenül sokkolt Luca kijelentése, eszméletlenül nagyot csalódtam benne. Félre is vonultam kicsit, mert minden mozzanat, kijelentés hatással van az egész csapatra. Azért is rosszul érintett, mert egy Bajnok szájából nem hangozhat el egy ilyen mondat, sőt már akkor nagy a baj, ha egyáltalán ez megfogalmazódik benne” – árulta el a Bajnok.
Megvillantotta csodálatos alakját.
Az énekesnő és bandája még mindig megállíthatatlanok.
Anyja-lánya ismét kitettek magukért.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.