
Orosz Barbara nem kertelt: „Ha nem szeretünk a saját bőrünkben lenni, az több mint szívás”
Orosz Barbara szerint az egyediség nem hiba, hanem védjegy.
Hatalmas az öröm a párnál, már a harmadik hónapban van az énekes és kedvese.
„Valóban igaz a hír. Mindenki nagyon boldog és mindenki nagyon jól van„ – erősítette meg szűkszavúan a közös baba érkezését Bereczki Zoltán menedzsere, Ferenczi Orsolya, aki részleteket nem szeretett volna elárulni. Színházi berkekben viszont egy ideje már sugdolóztak arról, még az idén megérkezhet a színészpár gyermeke.
„Éva túl van az első trimeszteren, azaz a harmadik hónapon, így lassan már látható is, hogy babát hord a szíve alatt. Éppen ezért egy szakmai döntést is meg kellett hoznia, minden olyan színházban, ahol játszik, jelezte, hogy ha a következő hetekben, hónapokban, amennyiben beindul esetleg a színházi élet, akkor nem tudja vállalni a szerepeit, ugyanis egy sokkal nagyobb feladat vár rá idén” – árulta el a Blikknek egy informátor, aki szerint csak idő kérdése volt, hogy Bereczki Zoltán és Bata Éva családot alapítson, hiszen ritka nagy szerelem az övék.

Orosz Barbara szerint az egyediség nem hiba, hanem védjegy.

Nem indult jól Stohl András randevúja.

A hercegné tudja, hogy a rák egy egész családot érinthet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.