
Kiderült mire költötte összes pénzét a 17 éves Kylie Jenner
Anyja aggódott, de mindenben támogatta.
Vajon a dzsúdó Európa-bajnok Szabó Franciska folytathatja az Exatlont? Sorsa az orvosok kezében van.
Csütörtöki durva balesete után Franciska egyelőre mankózik, kímélnie kell a sérült lábát, s most az is kiderült, hogy korábban komoly gerincműtéten esett át - adta hírül a Bors.

Nemcsak , de csapattársai is aggódnak, mennyi időt vesz igénybe a gyógyulása. A Bajnokok legerősebb női versenyzője olyan fájdalmat érzett, hogy ordítva esett össze. A mentő szirénázva vitte kórházba, és az első vizsgálatok csak annyit erősítettek meg, nincs törés.
Franci azóta mankózik, kíméli a lábát, de Damoklész kardjaként lebeg a feje fölött, hogy esetleg nem tudja folytatni a versenyt. Az ugyanazon a pályán súlyos sérülést szenvedett Nagy Daninak ez lett a sorsa. A cselgáncsbajnok mindenesetre bizakodó, mint kiderült, ennél sokkal durvább sérülésből is felállt már.
További részletekért keresd a Bors szombati számát vagy nézz fel a borsonline.hu-ra!

Anyja aggódott, de mindenben támogatta.

Súlyos vádak, családi viszály és egy könyv.

Szandi fia már első ruháját is elkészítette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.