
Köllő Babett őszintén beszélt arról, hogy 16 éves korában anorexiás és testképzavaros is volt.
A balett-táncosként diplomázó Köllő Babett, nagyon fiatalon önsanyargatásba kezdet, elmondása szerint, ezért nem nőtt meg a melle sem, ami nagyon zavarta. 21-22 éves korában egy Pamela Anderson-film áttörést hozott az életébe, ennek hatására feküdt először kés alá, hogy megcsináltassa a cicijét. Később azonban a behelyezett implantátum kiszakadt, emiatt a mai napig szilikondarabok vannak a szervezetében.
A Szárban Sztár zsűritagja, Lilu legújabb YouTube adásában mesélt a kemény gyerekkoráról és anyukája elvesztéséről. Édesanyja nagyon nem szerette volna a műtétet, azt is elmondta, hogy szeretett anyukája 47 évesen mellrákban halt meg. Később a dívának is meggyűlt a baja az implantátumokkal.
„Az esőt 2003-ban tetettem be, 2008-ban kiszakadt, és az még a remek pipes implantátum volt, és ilyen pangó szilikondarabok még vannak a szervezetemben, ami nem feltétlenül pozitív” - mondta Babett.
A részletes videót itt tudod megnézni!
„Ez nem csak óriási hiba, egyenesen kegyetlenség” – mondta a bennfentes.
Kulcsár Edina medenceparti posztját rengetegen díjazták, de akadtak, akik bántó megjegyzésekkel támadták a lábát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.