RETRO RÁDIÓ

Ez azért meglepő, a Halott Pénz énekesét eltanácsolták a zenepályától





Marsalkó Dávid számára bár nem volt meghatározó élmény, amikor 7 éves korában eltanácsolták a zenei pályától mégis úgy érzi, sokat formált rajta az akkori elutasítás.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.05.
siker

Több, mint 16 éve halmoz sikert sikerre slágereivel a Halott Pénz formáció, amelynek frontembere, Marsalkó Dávid kezdetben szólóban vágott neki a zenei pályának.

„A dalokat, amiket írok mindig szerettem volna, ha élő, hangszeres formában szólalnak meg. Ezért elkezdtem köréjük egy csapatot szervezni, szép lassan, organikusan indult a zenekar. Mentünk az ösztöneink után, nem tudatos építkezés eredménye. Szép lassan találtam meg azokat az embereket, akiket magam köré szervezve egy egységet tudtunk létrehozni” – mondta az énekes, aki viszonylag későn lépett zenei pályára.

„2004-ben kezdtem el a Halott Pénzt, 20 éves voltam. Viszonylag későn kezdtem el zenével foglalkozni, mert mindig sportoltam, sportolónak is készültem. Nekem a zene később jött” – árulta el az énekes, akit gyerekkorában eltanácsoltak a zenei pályától.

Anyukám 7 éves koromban elvitt zeneiskolába, mert szerették volna, ha zenét tanulok. A felvételin elénekeltem a ’Boci, boci tarkát’. A felvételiztető hölgy azt mondta anyukámnak, hogy semmi esélyem a zenei életben, inkább hagyjuk a zenélést. Számomra utólag van fontos tanulsága ennek. Egyrészt az az attitűd, amikor egy 7 éves gyereket leírnak és nem támogatnak az megvetendő. Ugyanakkor az is benne van, hogy sosem szabad valamit így megtiltani, leírni mint ahogy a felvételin történt. Még felnőtt korban is necces ilyet csinálni, de egy gyerekkel szemben ez szerintem bűn” – emlékezett vissza a történtekre az énekes, aki mégis hálás, amiért így alakult.

„Nem volt számomra meghatározó momentum ez a felvételi. Utólag, felnőtt fejjel érdekes inkább. Hálás vagyok ezért, mert megtanított arra, hogy ne várjak másra, hogy ne gondoljam azt, hogy ha mások okézzák, az jó lesz. Ennek is köszönhető, hogy nem a külső megerősítésre vártam, hogy dalokat csináljak, hanem mindig belül kerestem a kérdést a válaszokra” – árulta el a Hazai Sláger műsorvezetőjének, Faragó Jankának Marsalkó Dávid.





Ezeket olvastad már?
„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Akkora szerelem lett ez az egész, hogy magam sem értem” – megdöbbentő vallomást tett a műtétje után lábadozó Széphalmi Juliska

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

„Nekem ez a legszebb ajándék” – Soltész Rezső unokája Luxemburgból repül haza nagypapája 79. születésnapjára

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Ennél cukibbat nem látsz! Ebben is utánozza kisfia az Exatlon sztárját – Fotó

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Megszólalt az Omega-botránnyal kapcsolatban Benkő László fia

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás