
Meghitt, szerelmes fotóval üzent karácsonyra Gelencsér Timi
A közösségi oldalán mutatta meg a képet.
New Yorkban újra elővették az 1992-es emberrablási ügyét, emiatt pedig ismételten nemzetközi elfogatóparancs van érvényben a magyar pornósztár ellen.
Mint ismert, 1992-ben komoly bajba sodorta magát Cicciolina, hiszen attól tartva, hogy foglalkozása miatt elveszik tőle fiát, Ludwiggal teljes titokban először Magyarországra, majd Rómába költöztek. Azonban a gyermek édesapja, Jeff Koons sem hajlandó lemondani a fiúról, és azóta sem adta fel a reményt, hogy egyszer visszaszerzi.
Az olasz sajtót a napokban pedig újra lázba hozta a hír, miszerint Staller Ilona, művésznevén Cicciolina ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a New York-i bíróság, miután hivatalosan is újranyitották az emberrablási ügy aktáit – írja a Ripost. Ez pedig azt jelenti, ha nem akar börtönbe kerülni, akkor nem utazhat egy jó darabig Amerika területére a pornósztár.

„A hír sajnos igaz, nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellenem, újra. Az a szerencse, hogy Olaszországra ez természetesen nem vonatkozik, csak akkor kerülnék bajba, ha Amerikába utaznék” – nyilatkozta Ilona.

A közösségi oldalán mutatta meg a képet.

Az időeltolódás és a távolság sem akadály, együtt a család.

Őszintén kifejtette, mi a baj szerinte az adócsomaggal.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.