
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolJohnny Nash egészségügyi állapota megromlott. Végül szülővárosában hajtotta örök álomra a fejét.
Meghalt 80 éves korában Johnny Nash amerikai reggae énekes, dalszerző, színész, producer, az I Can See Clearly Now szerzője - írta a The Hollywood Reporter.
Az énekes egészsége egyre romlott, természetes okok következtében hunyt el kedden szülővárosában, Houstonban - közölte fia, Johnny Nash Jr. az AP hírügynökséggel. Gyerekként, templomi kórusban kezdett énekelni, huszonévesen már saját lemeztársasága volt. A reggae jamaicai zenei stílus kevés amerikai képviselője lett, sokat segített barátja, Bob Marley karrierjének elindításában.
Nash az elsők között ismertette meg a kis sziget zenei világát az amerikai közönséggel. A hatvanas, hetvenes években került a csúcsra,
az I Can See Clearly Now című száma 1972-ben világsláger lett. A dalban, melyet állítólag szürkehályogműtétből felépülve írt, a nehézségek legyőzéséről mesél, a „ragyogó napsütés” gospelszerű refrénjével lelkesíti a hallgatóit.
Tizenegyszer került fel valamelyik dala a Billboard 100-as listájára, legnagyobb slágere listavezető is lett, négy hétig nem talált legyőzőre. A nyolcvanas években visszavonult houstoni birtokára, nem készített több felvételt.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.