Raktárkoncert: bepillanthatunk a kulisszák mögé - Fotók!

Hétfőtől már otthonról is élvezhetjük kedvenc együtteseink előadásait.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.19.

Már majd egy hónapja tartanak a hazai könnyűzenei ipar támogatására indított koncertsorozat felvételei. Szeptember 21-étől pedig bárki saját otthona kényelméből élvezheti a közel 200 koncert bármelyikét.

A rajongók előtte azonban bepillanthatnak a kulisszák mögé is a Raktárkoncert egyik koordináló cégcsoportjának, a Lounge Groupnak köszönhetően.

„Egy magyar nyár sem telhet el koncert nélkül” – mondta közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A Raktárkoncert-sorozat olyan kikapcsolódási lehetőséget jelent, amely segítségével a zenészek az elmaradt koncertjeiket online pótolhatják, rajongóik pedig járványhelyzetben is biztonságosan szórakozhatnak. A különleges raktárépületekben készült felvételeken közel 200 előadó áll színpadra, köztük zenei legendák, fesztiválzenekarok és a mulatós zene jeles képviselői, egyenként 45 perces koncertet adva. A bulik helyszíni közönség nélkül zajlanak, kizárólag a technikai személyzet jelenlétében rögzítik az előadásokat.

A Raktárkoncert-felvételek az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan válnak majd elérhetővé. Az első előadások már szeptember 21-étől megtekinthetők – végigbulizhatók – lesznek, ezt követően a tervek szerint egészen november végéig érkeznek majd folyamatosan az új koncertek. A felvételek megtekintéséhez csupán egy díjmentes regisztrációra lesz szükség a mindiGO TV mobilapplikáción, és máris elérhetővé válik többek között Keresztes Ildikó, az EDDA Művek vagy épp Tóth Gabi koncertje.

A fellépőkről készült fotók, videók, exkluzív tartalmak és a sztárok folyamatosan bővülő listája a raktarkoncert.hu oldalon és a produkció hivatalos Facebook és Instagram oldalán tekinthetők meg.

A különleges virtuális színpad lámpái tehát hamarosan felkapcsolódnak, az egyedülálló koncertek pedig beköltöznek az otthonokba.

A Raktárkoncert-sorozat közel 200 fellépőjéből akik már színpadra léptek: Balázs Fecó, Tóth Gabi, Tóth Vera, Demjén Ferenc, Skorpió, Edda Művek, Neoton Família, Charlie, Tátrai Band, Mobilmánia, Radics Gigi, Török Ádám és a Mini, Zorán, Dinamit, Ganxsta Zolee és a Kartel, Magna Cum Laude, Hobo, Hooligans, Emelet, Besh O Drom, Aurevoir, Rúzsa Magdi, Keresztes Ildikó.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás