A legszebb magyar színésznőként emlegették, szárnyalt a karrierje, mégis Amerikába kellett menekülnie és felhagynia a színészettel. Krencsey Marianne 2016-ban, 84 évesen hunyt el.
Bár rendezőnek készült, a Liliomfi 1955-ös főszerepe és az azt rendező Makk Károllyal való szerelme színészi pályára terelte Krencsey Marianne-t, akit innentől kezdve csak a legszebb színésznőként emlegettek. Makk Károly a második férje volt, amikor egymásba szerettek, még mindketten kapcsolatban éltek. A rendező már jegyben járt Psota Irénnel, aki Makk Károlyról szóló interjúkötetében így emlékezett szerelme Krencseyvel való viszonyára:
„Miután arról volt szó, hogy összeházasodunk, kiderült, hogy Karcsinak van valakije, elmentem az édesanyjához, és vigasztalt. Aztán felmentem Karcsihoz, valami albérleti szobában lakott, álltam ott és azt mondta: – Most egy kicsit szeretnék még ugrálni – mondta. – Ugrálni… Hazamentem, és összevissza sírtam magam. Egy hónap múlva elvette a Krencsey Marianne-t feleségül…”
Ez a kapcsolat végül csak három évig tartott, a színésznő szerint politikai okok vezettek a váláshoz. Nemes Gyula nőgyógyászhoz ment feleségül, akivel haláláig élt. Férjével 1966-ban emigrált Amerikába, miután nem voltak hajlandóak a III/III-as ügyosztálynak jelenteni. Távollétükben teljes vagyonelkobzásra és börtönre ítélték őket. Krencsey Marianne Amerikában hunyt el Alzheimer kórban, férje hazahozatta a hamvait, hogy itthon temethessék el.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre