RETRO RÁDIÓ

Kórházba került L.L. Junior várandós felesége





Pár napon belül megszülethet a házaspár gyermeke, ezért elővigyázatosságból már most állandó orvosi felügyelet mellett lesz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.08.
aggódnak

L.L. Junior a Blikknek beszélt arról, hogy párja a cukorbetegsége miatt veszélyeztetett terhesnek számít.

– A normális cukorérték 4-5, Kingának pedig 9-10 volt. Mivel bármikor beindulhat a szülés, és akkor tíz percen belül bent kéne lennünk a kórházban, ami szinte lehetetlen, az orvos tanácsára Kinga már egy hete befeküdt – mondta a lapnak az énekes. – Elővigyázatosságból azt szerettem volna, hogy a legjobb kezekben legyen. Szerencsére jól van, minden rendben a babával és vele is. Mindennap beszélünk, bármire szüksége van, bevisszük.

Kiderült az is, hogy a házaspár szeretné elkerülni, hogy a kisbaba akkor szülessen meg, amikor a sztár nagyobbik kisfia elhunyt.

– Szeptember 17-én 8:30-ra van kiírva Kinga, időzített császárral szül, ha addig nem indul be természetes úton – árulta el Junior.

– Sokan gondolják, hogy Dávidka születésnapjára tervezzük a lányunk érkezését, de ez nem igaz. A fiamnak 16-án lenne a születésnapja, és semmi esetre sem szeretnénk, ha Lili akkor jönne világra. Persze a természetet nem lehet szabályozni, de nem értem, milyen lelke van annak, aki azzal vádol, hogy a fiam, aki már az Úr mellett van az angyalok között, születésnapjára időzítjük a lányunk érkezését.

 





Ezeket olvastad már?
Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Elárulta a világsztár: 40 dolláros ruhában vonult végig a vörös szőnyegen – Fotók

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Ezért jelentette be Katalin hercegné egyedül, támogató férje nélkül a betegségét

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

Túl van a műtéten, máris poénkodik Schwarzenegger

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

„Szép vagy minden látószögből” – Még a víz is felforr Singh Viki fürdőruhás testétől

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás