RETRO RÁDIÓ

Így vezeti le a feszültséget Pál Dénes





Az énekes őszintén mesélt a karantén időszakról, amit bár imádott családja körében töltött, hullámvölgyeik nekik is voltak. Ilyenkor a kert csinosítása, gondozása billentette tovább a művészt a nehézségeken.



Megosztás
Szerző: Metropol
2020.09.20. 08:30
karantén

Már március elejétől önkéntes otthoni karanténban töltötte a járvány első hullámát Pál Dénes, aki nem sokáig élvezte a semmittevést. Igaz, kétéves kislánya mellett ez egyébként sem jellemző rá, azonban a kényszerpihenő igencsak próbára tette a szülők kreativitását.

Nagyjából két-három hét volt az a periódus, amíg élveztem a kényszerpihenőt. Igaz, mi nem úgy éltük ezt meg, hogy unatkoztunk, hiszen a kétéves kislányunk „diktálja” a ritmust. Voltak gondok, döccenők, nagyon kreatívnak kellett lennünk, hogy ez az idő neki is jól teljen a négy fal között” – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekes, aki párjával együtt mindent beleadott, hogy ez az időszak is felhőtlenül teljen.

„Lassan már minden futárt név szerint ismertünk, újabb és újabb gyurmát, kreatív játékot rendeltünk, amivel hatékonyan tölthetjük el az időt. Szerencsések vagyunk, hiszen kertes házban élünk, így bármikor kimehettünk a szabadba. Két éve költöztünk ide, most tudtuk igazán kiélvezni, hogy kertes házban lakunk. Csinosítgattuk, én is leginkább itt vezettem le a felgyülemlett energiát és amikor már jobb idő volt, a kislányunk is itt játszott” – tette hozzá az énekes, aki ebben az időszakban leginkább csak gyermeke kedvéért zenélt.

„Alapvetően sokat agyaltam ebben az időszakban, próbáltam dalt írni, az otthoni teendőket is elvégezni, de sokszor csak úgy „lebegtem”. A színpad már áprilisban nagyon hiányzott, igaz sokat énekeltem a kislányomnak. Nagyon szereti a mondókákat és valamiért a téli dalokat is, így a tavasz nála erről szólt. Örökölte a zeneiséget, van ritmusérzéke, gyorsan tanulja a mondókákat, így tulajdonképpen a zenével is sokat foglalkoztam ebben az időszakban, csak az ő szórakoztatására” – mondta a Sláger Kult műsorvezetőjének, Szani Rolandnak, Pál Dénes.

Fotó: Spotlight media

 





Ezeket olvastad már?
Unokázna már az Omega musical sztárja, Lux Ádám

Unokázna már az Omega musical sztárja, Lux Ádám

A magyarok kedvenc színésznője Madonnát is kenterbe veri

A magyarok kedvenc színésznője Madonnát is kenterbe veri

Shane Tusup példáját követi? Újabb híresség csapja a szelet Szabó Zsófinak

Shane Tusup példáját követi? Újabb híresség csapja a szelet Szabó Zsófinak

Hatalmas örömhírt osztott meg Varga Viktor, ennél boldogabb nem is lehetne

Hatalmas örömhírt osztott meg Varga Viktor, ennél boldogabb nem is lehetne

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél feliratkozás