Ezt nem fogod elhinni! Őt jegyezte el Kaiser Ede

Egy teológiát tanult nő csavarta el az egykori elítélt fejét. Kaiser is érdeklődik a vallás iránt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.30.
szerelem

Hatalmas fordulatot vett Kaiser Ede élete, aki nemrég szabadult a börtönből. A sors úgy hozta, hogy egy teológiát végzett lelkész mellett talált rá a szerelem. Sőt az ifjú pár annyira boldogok együtt, hogy megismerkedésük után nem sokkal már az eljegyzés is megtörtént.

„Életemben ilyen boldog nem voltam, mint amióta Marianna mellettem van. Ő maga a csoda, érdemes volt ennyi évet várnom rá. Először csak leveleztünk, aztán sok-sok üzenetváltás után végre megtörtént az első randevú. Szépségével és lenyűgöző eszével azonnal teljesen elbűvölt” – áradozott Kaiser Ede a Blikknek.

Budapest, 18 év után először lépett ki a börtön ajtaján a móri mészárlásért tévesen elítélt Kaiser Ede.Kaisert ügyvédje várta a Kozma utcai börtön bejáratánál. Dr. Dezső Antal az ügy elejétől fogva védte a férfit. A képen Kaiser Ede. Fotó: Bánkúti Sándor/Bors

„Hamar éreztem, hogy nincs mire várnom, a párosunk úgy tökéletes, ahogy van, ezért nemrégiben megkértem a kezét. Szerencsére igent mondott. A teológia, a hit engem is foglalkoztatott, a börtönben több ilyen témájú könyvet is kiolvastam, de jócskán van mit tanulnom Marianntól. Sosem találkoztam még ilyen tiszta lélekkel, mint ő!” - tette hozzá az egykori elítélt.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás