
Google vagy Apple felhasználó vagy? Veszélyben vannak az adataid!
Több millió adat szivároghatott ki.
Több mint tíz százalékkal nőtt a kártyás vásárlások értéke 2019-hez képest, ezzel együtt 5 százalékkal visszaesett a készpénzfelvételek száma.
Az elektronikus megoldások térnyerését mutatja a POS-terminálokon keresztül végrehajtott vásárlások összértékének alakulása is, amely több mint 6 százalékkal nőtt 2020-ban 2019-hez képest. Ezen belül az érintéses tranzakciók értéke csaknem 20 százalékkal nőtt, míg a terminálokon végzett hagyományos fizetések értéke 45 százalékkal csökkent – derül ki az OTP Bank közleményéből.
Ha a kártyaelfogadó helyek számát vizsgáljuk, míg 2019 végén 111 ezer elfogadóhelyen 177 ezer POS-terminál üzemelt az országban, addig 2020 végére már 123 ezer elfogadóhelyen több mint 203 ezer terminálon fizethettek a vásárlók. Az elfogadóhelyek száma az első félévben szinte alig változott, ám a második félévben több mint 10 százalékkal nőtt. Ebben feltehetőleg az a tavaly nyáron elfogadott törvény is szerepet játszott, amelynek értelmében idén január 1-jétől már minden online pénztárgépet használó vállalkozásnak biztosítania kell az elektronikus fizetés lehetőségét vásárlói számára.
Több millió adat szivároghatott ki.
Karrierek omlanak össze, házasságok mennek tönkre egy alattomos, "néma" agyi állapot miatt.
Kiderült, mit tartogatnak mára a csillagok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.