
Szívszorító! Ezzel vigasztalódik VV Fanni édesanyja
B. László letartóztatása sovány vigasz az édesanya számára, hiszen már sosem ölelheti magához a lányát.

B. László letartóztatása sovány vigasz az édesanya számára, hiszen már sosem ölelheti magához a lányát.

Míg Solymáron az emberek vízhiánnyal küszködnek, lajtos kocsiból hordják a vizet a településre, négy kilométerrel odébb, a budapesti Hidegkúti úton már napok óta ömlik a víz az egyik vályogház alól, mégsem tesz senki semmit.

Éhen halt a franciaországi Szajna folyóba téved kardszárnyú delfin, talán mert egyedül érezte magát - állapították meg szakértők a tetem vizsgálata után.

Berki Krisztián novemberben született kislánya, Emma Katerina is ott van a temetésen. Szívszorító látvány, ahogy anyukája könnyek között öleli magához.

Az énekes lánya Léna hónapokkal Kóbor János halála után megmutatta édesapja síremlékét: úgy tűnik, végre örök nyugalomra helyezték Meckyt egy csodálatos helyen.

Meat Loaf karriere során több millió lemezt adott el, és több filmben is hallhatóak a dalai. Halálhírét hivatalos Facebook-oldalán jelentették be.

Sajnos ma sem érkeznek jó hírek Csollány Szilveszterről. A korábbi tornász tüdőgyulladással került kórházba, és továbbra is Covid-osztályon ápolják.

Telefonon hallotta felesége halálsikolyát annak a kismamának a férje, aki Hajdúszovát mellett szenvedett autóbalesetet és meghalt.

Róza betegsége óta a család nehéz anyagi helyzetbe került, így az ünnepek közeledtével segítséget szeretnének kérni.

A pszichopata fiú szörnyű tettéért éppen börtönbüntetését tölti. Az összetört anya most mégis megbocsátott kegyetlen fiának
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
