
Nagy a baj Liverpoolban, szakértő fenyegeti Szoboszlait
Ez megnehezítheti a régóta húzódó liverpooli szerződéshosszabbítását is? Szoboszlai Dominik a háta közepére se kívánja, mégis a védelemben ragadhat.
Sokkolóan hosszú időre dőlhetett ki Conor Bradley a Liverpool futballcsapatából egy angol szakértő szerint. A 22 éves északír jobbhátvéd szűk egy hónapja, az Arsenal elleni idegenbeli Premier League-rangadó (0-0) végén szenvedett térdsérülést, amely után már megműtötték, de Ben Dinnery szerint akár 2027 elejéig hiányozhat Szoboszlai Dominikéktől.

A sérülés jellegéből következtető szakértő szerint Bradley nem csak tavaszra, de jó eséllyel egész évre kiesett. Miután a jobbhátvéd posztján még bevethető Jeremie Frimpong és Joe Gomez is sérült – ráadásul előbbi támadó szélsőként, utóbbi belső védőként hasznosabb –, a tervezett erősítés pedig kútba esett, egyelőre újra Szoboszlai Dominik kényszerül a számára idegen szerepkörbe. Igazi profiként, csapatemberként természetesen ott is a tőle telhető maximumot nyújtja, de egyrészt Arne Slot vezetőedző is elismeri, hogy magyar sztárja a középpályán a legjobb, másrészt a minap már futballistánk is jelezte finoman: kezd az agyára menni a jobb oldali védő posztja.
Nem szeretném hosszú távon, sőt, még középtávon sem, hogy őszinte legyek. Középpályás vagyok, és remélem, a jobbhátvédünk hamarosan visszatér, hogy visszamehessek középre
– válaszolta Szoboszlai, amikor arról kérdezték, tartósan is el tudja-e képzelni magát a kényszerposztján.
Ezért csúszhat Szoboszlai Dominik szerződéshosszabbítása?
Ugyanabban a nyilatkozatában a magyar Pool-sztár elárulta: szívesen maradna, de egyelőre nincs előrelépés a klubbal folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalásaiban, nem rajta múlik, ő várja a megfelelő ajánlatot.
A Liverpoolhoz kötődő sportújságíró, David Lynch a fentiekkel kapcsolatban úgy véli: a Szoboszlainak nehezére eső védőszerep kissé megbonyolíthatja a megegyezést, de szerinte nincs ok a komoly aggodalomra. A jelenlegi kontraktusa még 2,5 évig érvényes, és a jobbhátvéd posztot legkésőbb nyáron megoldják, de addig is több más opciói Slot rendelkezésére áll majd.
A Liverpool legközelebb vasárnap (17.30, tv: Spíler 1) a Manchester Cityt fogadja az Anfielden.

A Premier League állása 24 forduló után:
- Arsenal 53 pont
- Manchester City 47
- Aston Villa 46
- Manchester United 41
- Chelsea 40
- Liverpool 39
Top hírek

„Ennél többet nem tudtunk adni" - megható szavakkal értékelte a magyar kapitány az ezüstérmet
Ezüstérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott.

Bugyi nélkül sétált a tengerparton a szexi álomnő
Stephanie Collier ezúttal is nagyot villantott.

Hivatalos: Magyar válogatott focistát igazolt a Fradi
Osváth Attila érkezését Kubatov Gábor jelentette be
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre