
Szurkolók ezreit varázsolta el a szexi riporterlány
Eleonora Incardona ismét reflektorfénybe került.
Damoklész kardjaként lebeg felette az eltiltás. Szoboszlai Dominik elvesztése beláthatatlan következményekkel járna Arne Slot liverpooli vezetőedző csapatánál.
A West Ham United elleni londoni feltámadás után, szerdán (21.15, tv: Spíler 1) hazai pályán, az idén remekelő Sunderland elleni győzelmével kapaszkodna tovább kifelé a gödörből a Liverpool labdarúgócsapata. Az angol Premier League középmezőnybe süllyedt címvédőjét sérülések és formahanyatlások is sújtják ebben a szezonban – Szoboszlai Dominik levegőben lógó eltiltása pedig egyenesen katasztrófával érne föl Arne Slot vezetőedző és csapata számára.

A Liverpool Echo hívta föl a figyelmet arra, hogy az eddigi 13 forduló során egyetlen percet sem kihagyó Szoboszlai már négy sárga lapos figyelmeztetést kapott az angol bajnokság őszi szezonjában. Azaz a következő azt jelentené, hogy automatikusan nem játszhatna a következő – esetünkben a szombati (18.30, tv: Spíler 1), leedsi – meccsen. Ez is a tétje a Liverpool-Sunderland mérkőzésnek.
Hasonló a helyzet Conor Bradley esetében is, de az ifjú északír jobbhátvéd egyike a sérülteknek, és még hetekbe telhet a visszatérése. Meg aztán Szoboszlai sokkal inkább pótolhatatlan a Slot-csapatban, többek között éppen azért is, mert a középpálya majd' minden posztján túl már többször helyettesítette remekül Bradleyt és a szintén sérült Jeremie Frimpongot a védelem jobb oldalán.
A helyi lap szerint Szoboszlai esetleges eltiltása felérne egy katasztrófával a már így is ezer sebből vérző liverpooli védősornak. A csapat Achillesz-sarkának számító jobbhátvéd poszton Bradley 8, Szoboszlai 3, Frimpong és Joe Gomez 1-1 alkalommal volt a kezdő tizenegy tagja.
...6. Sunderland 22;
...8. Liverpool 21.
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Eleonora Incardona ismét reflektorfénybe került.


Szalah ismét kihúzta a gyufát a muszlimoknál.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.