
Szoboszlai megint újat mutatott, Londonban támadt föl a Liverpool
Vége Szoboszlai Dominikék zuhanórepülésének, a magyar középpályás megint új poszton bizonyított. Kikínlódta a győzelmet a vendégcsapat a West Ham-Liverpool mérkőzésen.
Kőkemény lépésekre késztette Arne Slot vezetőedzőt csapata mind mélyebb válsága a West Ham-Liverpool meccs előtt, az angol labdarúgó Premier League 13. fordulójában. Szoboszlai Dominikék történelmi kudarcsorozata a kiesés elől menekülő londoniak vendégeként ért véget.

A tabella 12. helyére visszacsúszott, legutóbbi két hazai meccsén is csúnyán elbukott angol címvédő kezdőcsapata négy helyen változott a kínos felsülések – 0-3 a kiesőjelölt Nottingham elleni bajnokin, majd 1-4 a PSV Eindhoven ellen a Bajnokok Ligájában – után. A kispadra ültetett bűnbakok egyike a régóta gyatrán játszó Mohamed Szalah volt, akit ezúttal Florian Wirtz helyettesített, mégis Szoboszlai húzódott ki többször a jobb szélre, mint anno gyakran Lipcsében.
Kimaradt a hollandok ellen jobbhátvédként csütörtököt mondott Curtis Jones (helyette Joe Gomez játszott), a kapus Giorgi Mamardasvili (Alisson Becker visszatért) és a középcsatár Hugo Ekitiké (Alexander Isak került be a helyére) is.
West Ham-Liverpool: Isak megtörte a jeget
Az első félidőben labdabirtoklásban és a helyzetek számában is felülmúlta ellenfelét a Pool, de a helyzetkihasználása nem javult az utóbbi hetekhez képest. A játékrész közepén Isak akrobatikus mozdulattal közelről, a vége felé pedig Wirtz valamivel távolabbról lőhetett volna gólt, de Alphonse Areola kapus hárított. Az utóbbi három meccsén hét pontot szerzett és ezzel a kiesőzónából elmozdult West Ham kósza ellentámadásaiban nem sok veszély volt. Persze a liverpool védelem gyalázatos formájában azért bízhattak a hazaiak (még ha ezúttal Kerkez Milosék stabilabbnak is tűntek a közelmúlthoz képest).
A szünet után bátrabbá is vált a West Ham – vesztére, mert az ekkortájt inkább csak kontrákig jutó vendégcsapat a 60. percben megszerezte a vezetést, Isak első Liverpool-góljával a bajnokságban (0-1).
A londoniak mindent beleadtak ugyan a pontmentésért, de sokáig gólközelbe sem jutottak. Aztán miután Lucas Paquetá a 83. percben kireklamált magának két sárga lapot és az ezzel járó kiállítást, az emberhátrányba került West Ham a hajrában mégis majdnem egyenlített, de Jarrod Bowen lövése centikkel célt tévesztett. Cody Gakpo pedig a 92. percben büntetett, a gólpassza után maga is betalált a hazaiak kapujába (0-2).
A Liverpool legközelebb szerdán (21.15, tv: Spíler 1) a Sunderlandet fogadja a PL 14. fordulójában.

Premier League – nagyon messze a címvédés!
A világ legintenzívebb bajnokságában idén sincs üresjárat: a címvédő Liverpool és a Manchester United botladozásai is bizonyítják, hogy Angliában bárki képes legyőzni bárkit. Egy váratlan gól, egy kihagyott ziccer – és máris borul a papírforma. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is hétről hétre a legnagyobb sztárok között küzd a Premier League futballszentélyeiben, ahol minden forduló új történetet ír. A TippmixPRO-n most még izgalmasabbak az angol rangadók – tippelj, és éld át a futball legkeményebb bajnokságának hangulatát!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Top hírek

Nem úgy sikerült Varga Barnabás első meccse az AEK Athénban, ahogy tervezte
Nem sikerült győztes meccsen debütálnia új csapatában.

BL-győztes játékossal egyezett meg titokban a Fradi?
A felek között állítólag elvi megállapodás született.

Szomorú döntés született Varga Barnabásról az AEK Athénnál
Sajnos várható volt.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre