
„A szerelemért áldoztam fel a karrierem” – Gróf Dávid felesége őszintén vallott a házasságukról
Gróf Dávid és Klaudia már évek óta boldog házasságban élnek
Szabó Szilárd bizonyítani szeretett volna anyaegyesülete ellen. A Kisvárda edzője elmondta véleményét játékosáról a Fradi győzelme után.
Négy hónap után újra a Ferencváros vezeti a labdarúgó NB I-et, ehhez az kellett, hogy a Fradi az elhalasztott meccs pótlásán 1-0-ra nyerjen Kisvárdán. A gól tizenegyesből született. Érdekesség, hogy a vendégek találatát az az Ötvös Bence szerezte, aki korábban Várdán játszott. A büntető előtt pedig Szabó Szilárd szabálytalankodott, aki a Ferencváros kölcsönjátékosaként szerepel jelenleg Kisvárdán.

A 19 éves szélsőről az eset után edzője, Révész Attila is beszélt. A mindig szókimondó mester most megvédte a játékosát, aki szerinte túlságosan is bizonyítani szeretett volna.
A sors iróniája – és talán ez is mutatja a két csapat közötti különbséget –, hogy míg nálunk a Ferencvárostól kölcsönvett játékos, Szabó Szilárd hozta össze a tizenegyest, addig náluk a mi korábbi játékosunk, Ötvös Bence értékesítette a büntetőt. Szabó fiatal még, sérülésből jött vissza, bizonyítani akart anyaklubja ellen, mindezek összessége miatt elkövetett egy hibát, ami egy életre megmaradt benne, biztos vagyok benne, hogy nem követi el újra. Később a magyar futball is profitálhat belőle, sok örömet fog még szerezni
– mondta Révész Attila, aki vasárnap szintén a Fradi ellen irányítja csapatát az NB I-ben, ezúttal a Groupama Arénában.
Robbie Keane elmondta, örül annak, hogy jó sorozatban van együttese.
A Fenerbahce elleni döntetlen után kettőt nyertünk a bajnokságban, bízom a vasárnapi jó folytatásban
– mondta az ír szakember.
A Kisvárda–FTC-meccs összefoglalója
Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő FTC, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Gróf Dávid és Klaudia már évek óta boldog házasságban élnek

John Aldridge szerint hiba, Glen Johnson szemében érthető.

Ezúttal nem került reflektorfénybe.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.