
A zuhanyzóban dobta le a melltartót, itt vannak a szexbomba csodás keblei
Natalie Lee a sportolás után zuhanyozni készült.
Győzelemmel folytatta a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben. A Kisvárda-Fradi meccset egy büntető döntötte el, és a vendégek trénere, Robbie Keane csapata harcosságát dicsérte.
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen. A zöld-fehérek ezzel a sikerrel élre álltak a tabellán, és idegenben továbbra is veretlenek. Robbie Keane, a Fradi vezetőedzője a meccs után elárulta, nehéz napok vannak mögöttük.

A 3 pont és a srácok harcossága miatt nagyon boldog vagyok. Jól védekeztek a hazaiak, nagyon szervezetten játszottak, de így is volt két nagy helyzete Varga Barninak az első félidőben. A végén nehéz perceink voltak, miután túlzottan vissza álltunk, főleg amikor 4-5 szögletet végezhettek el. De a srácok dicséretet érdemelnek a védekezésükért. Nehéz héten vagyunk túl, három kőkemény idegenbeli meccsel. A Fenerbahce otthonában a hangulat ellenére pontot tudtunk szerezni, Felcsúton sem egyszerű soha nyerni, most pedig Kisvárdán nyertünk. A fiúknak is azt mondtam, hogy ezek azok a meccsek, amiket mindenképpen meg kell nyerni. Lehet, hogy nem lesz szép a játék, de ezek kellenek ahhoz, hogy a végén ott legyünk az elején
- fogalmazott az ír szakember.
A Ferencváros vasárnap 17 órakor ismét a Kisvárdával - ezúttal a Groupama Arénában - találkozik a magyar bajnokságban.
Javában zajlik a Fizz Liga!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Paks, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Natalie Lee a sportolás után zuhanyozni készült.

A kirúgás szélére került Szoboszlai Dominikék edzője.

Golovin Vlagyimir együttese pénteken Japánnal találkozik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.