
Növényi Norbert nem kertelt, így nyerhet olimpiát Losonczi Dávid
Túl van a térdműtéten kötöttfogású birkózónk.
A válogatott Gruber Zsombor a szurkolók kérdéseire válaszolt. Kiderült az is, hogy a Fradi csatára hogyan választotta ki a mezszámát.
A válogatott szünetben extra videóval lepte meg a drukkereket a Ferencváros focicsapatának kommunikációs stábja. Miközben Gruber Zsombor jelenleg a csütörtöki, örmények elleni meccsre készül, egy előre felvett anyagban a drukkerek kérdésére válaszolt a Fradi játékosa.

A válogatott csatárt 2024 januárjában vette meg a Ferencváros a Puskás Akadémiától, majd tavaly nyáron csatlakozott a zöld-fehérekhez. A tavaszi szezonra az MTK-nak adták kölcsön a labdarúgót, aki idén nyártól már alapember a klubban. A bajnokságban és a nemzetközi kupában is gólokkal hálálja meg a bizalmat, sőt, az örmények elleni hazai vb-selejtezőn a válogatottban is betalált.
Most kevésbé szakmai kérdésekre is válaszolt, kiderült többek között Gruberről, hogy hány évesen kezdett el focizni, kik a barátai a csapatból, s hogyan viszonyul a Forma-1-hez. Valaki aziránt érdeklődött, miért lett 30-as a Fradiban. A videóból kiderült, hogy ebben Lionel Messi inspirálta.
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság új idénye – immár Fizz Liga néven – már javában tart. A névváltás új korszakot hozott, de a kérdések a régiek: ki lesz a bajnok, ki harcolja ki a nemzetközi kupaindulást, és kik búcsúznak az élvonaltól? Vajon megőrzi fölényét a címvédő Ferencváros, vagy idén felborul a papírforma, és más csapat ünnepelhet majd? A fordulók izgalma garantált, a szurkolók pedig minden hétvégén újabb drámára és parázs meccsekre számíthatnak. A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá a bajnoki hajrát.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Túl van a térdműtéten kötöttfogású birkózónk.

Kicsit megviselte az időeltolódás a liverpooli védőt.

A combközelítő izmában részleges szakadás van.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.