
25 éves lett Szoboszlai Dominik: így köszöntötték fel
A magyar focista nem akármilyen évet tudhat a háta mögött.
A belgák trénere komoly mezőnyfölényt jósol a zöld-fehérek ellen. Thorsten Fink szerint alig lesz a labda a magyaroknál a Genk–Fradi-meccsen az Európa-ligában.
A cseh Viktoria Plzen elleni végletekig kiélezett, izgalmakkal teli döntetlent követően Belgiumban folytatja Európa-liga-menetelését a Ferencváros. A magyar rekordbajnokra nem ismeretlen rivális vár: a Fradi 2023-ban már összemérte erejét a Genkkel a Konferencia-liga csoportkörében, ahol mind a hazai, mind az idegenbeli összecsapás döntetlennel zárult. A belgák vezetőedzője, Thorsten Fink magabiztosan nyilatkozott a Genk–Fradi-mérkőzést megelőzően. Véleménye szerint csapata dominálni fogja a játékot, ugyanakkor van egy tényező, amely komoly aggodalommal tölti el.

A hazaiak trénere egyértelműen fölényes labdabirtoklásra számít:
Arra számítok, hogy nagyon sokat fogjuk birtokolni a labdát. A Ferencváros két csatárral játszik, és általában az 5-3-2-es felállást preferálják. Számos olyan játékosuk van, akik veszélyes beadásokkal juttatják a labdát a kapunk közelébe, a támadóik pedig ezekre remekül érkeznek.
Fink szavai nem alaptalanok: a Genk az elmúlt mérkőzéseken rendre fölényben futballozott labdabirtoklás terén, még akkor is, ha más statisztikai mutatókban olykor elmaradt az elvárttól. Ugyanakkor ez a fölény nem mindig párosul hatékony helyzetkialakítással – gyakran nem tudják gólra váltani mezőnyfölényüket.
Mindezek tükrében a Ferencvárosnak mentálisan is fel kell készülnie arra a játékképre, amelyben a Genk hosszabb periódusokban járatja a labdát a középpályán és a tizenhatos előterében. A Fradi számára kulcsfontosságú lehet a fegyelmezett védekezés és a gyors kontrák hatékony kihasználása.
A Genk–Ferencváros-találkozót október 2-án, csütörtökön, 21:00-kor (tv: M4 Sport) rendezik. A belga csapat eddig hibátlan mérleggel áll a csoportban, míg a Fradi hazai pályán értékes döntetlent ért el a Plzen ellen.
A második számú európai labdarúgó kupasorozatban ismét izgalmas csaták várják a szurkolókat: ki jut el a kieséses szakaszig, és kik küzdhetnek majd az isztambuli döntőben a trófeáért? Az alapszakaszban már most parázs mérkőzések, fordulatok és meglepetések borzolják a kedélyeket, és minden játéknap újabb sztorikat hoz. Vajon a nagy múltú klubok dominálnak, vagy érkezik egy igazi fekete ló, amely végigrobog a sorozaton? A TippmixPRO ezúttal is ott van a pályán: számtalan fogadási lehetőséggel teszi még izgalmasabbá az Európa-liga-estéket.
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

A magyar focista nem akármilyen évet tudhat a háta mögött.

Gulácsiék 6-0-ra nyertek Augsburgban.

Legjobb magyar labdarúgóink ma ünneplik születésnapjukat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.