
Varga Barnabást szóra sem méltatták Görögországban
Ezúttal nem került reflektorfénybe.
Mindenkitől van eredeti meccsmeze és úgy tartja: "No Dárdai, no party". Ilyen Dárdai Pál és családja rajongójának gyűjteménye.
Ha Dárdai Pál a Hertha BSC leghűségesebb labdarúgója, majd edzője, akkor Dirk Johl a magyar klublegenda – és immár a fiai – legnagyobb rajongója.

A középkorú Hertha-szurkoló nem véletlenül fűzte hozzá a legutóbbi Instagram-posztjához, hogy "No Dárdai, no party", hiszen egészen mostanáig, Dárdai Pál eddigi mindhárom vezetőedzői időszaka után gyengébb eredményeket mutattak föl az utódai a kispadon. Johl most ezzel a felütéssel mutatta meg számos ereklyéjét az általa csak "Dárdai-fal"-ként emlegetett gyűjteményéből, amelyben akadnak meccsen viselt mezek Dárdai Páltól éppúgy, mint a Herthában szép sorban bemutatkozott fiaitól is: ifjabb Páltól (azaz Palkótól), Mártontól és Bencétől – sőt, utóbbi már az új Bundesliga-csapatában, a Wolfsburgban viselt mezével is megajándékozta a Dárdai-család hű rajongóját.
A BVSC-től igazolt Dárdai Pál 1997 januárjától 2012 nyaráig futballozott a Herthában; megjárta vele a német másodosztályt éppúgy, mint a Bajnokok Ligáját (többek között Chelsea- és Milan-veréssel), a 286 Bundesliga-meccsével pedig máig klubrekorder. A visszavonulása után is hű maradt imádott berlini csapatához. Különböző posztokon dolgozott a Hertha sikeres utánpótlásképző akadémiáján, és bár jelenleg "csak" játékosmegfigyelőként számítanak rá, korábban három szakaszban (2015-19, 2021, 2023-24) összesen 247 tétmérkőzésen vezetőedzőként szolgált. A Berlinben született és a Herthánál nevelkedett, immár kivétel nélkül magyar válogatott fiai közül a ma már felcsúti Dárdai Palkó 53, a wolfsburgi Dárdai Bence 9, a jelenleg is a klubot erősítő Dárdai Márton pedig eddig 117 meccsen viselhette az első csapat mezét.

Ezúttal nem került reflektorfénybe.

Úgy tűnik, Szoboszlai Dominik átlépett egy határt.

Szeretettel teli pillanatokat osztott meg húsvét alkalmából a korábbi válogatott kapus felesége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.