
„Ocsmány győzelem” – Gulácsi és Orbán csattanós választ adtak a kritikákra
Gulácsi Péter lehúzta a rolót, Orbán Willi a levegőt uralta.
A Magyar Kupa egy meccs erejéig visszahozta a régi idők fociját. A nagy Fradi nem kímélte a kis Szarvaskendet, és ez így helyes.
Gyilkos, könyörtelen, az ellenfelét tisztelő, de nem kímélő játékkal rukkolt ki a Fradi labdarúgócsapata szombaton Szarvaskenden. A Magyar Nemzet helyszíni riportjának ezen megállapítását utólag a 3500 nézőt – a Vas vármegyei falu lakosságának közel 18-szorosát – vonzó Magyar Kupa-meccs mindkét résztvevőjének vezetőedzője is kiemelte: emitt Kurucz Ádám, akinek a játékosai erejüket megfeszítve, hősies küzdelemben is 15 gólt kaptak, és amott Robbie Keane, akinek a gárdája egy pillanatig sem lazítva 15-öt rúgott ellenfelének.
A honi kupasorozat 3. fordulója fociünnepet varázsolt Szarvaskendre, ahol a falusi kiscsapat amatőr játékosai még a 0-15 után sem voltak szomorúak. Lévén, hogy a helyiek számára ez minden idők legnagyobb mérkőzése volt, hetekig tartó készülődéssel, soha nem látott hömpölygő tömeggel, a korábban legfeljebb a tévéből vagy a FIFA számítógépes játékából ismert Fradi-futballistákkal, -stábtagokkal és seregnyi médiamunkással.
A szarvaskendiek Esztergályos Csaba kapussal az élen 13 percig húzták ki kapott gól nélkül, aztán lassan, majd egyre gyorsuló ütemben potyogni kezdtek a Fradi-gólok.
„Na 'iszen! Ebbűl sem lesz itt már hosszabbítás” – idézte a Magyar Nemzet riportja a levegőbe hasító öblös hangot.
S valóban, a Fradi gyilkos volt és könyörtelen, mindvégig komolyan vette a Magyar Kupa-meccset és az ellenfelét. Nem volt hajlandó kiengedni: amit csak lehet, belőtt a kendiek kapujába, így aztán még a válogatottjait nélkülözve sem állt meg 15 gólig. Bár egyesek szerint egy gólt igazán beengedhetett volna a Fradi, ha az arany-feketében játszó zöld-fehérek így tesznek, komolytalanná varázsolják az évezred meccsét. A Szarvaskend-drukkereknek minden egyes bekapott gól fájdalom és tőrdöfés volt, de nincs mit tenni, ezt a békát le kellett nyelniük.
A békebeli hangulatban a lefújás után igazi fieszta tört ki. A Fradi-drukkerek az ellenfél csapatát éltették, azt kiabálták: Szarvaskend! A hazai játékosok a Budapestről érkezett szurkolók közé vegyültek és ott pacsiztak. A kendi kapus és Gróf Dávid egymást ölelgette, majd jöhetett a mezcsere, a falusi kiscsapat kapusa csaknem sírva fakadt örömében. A közönség párás szemmel, megállás nélkül tapsolt és ünnepelt. Jó volt ezt látni, átélni, nézni. A teljesen elüzletiesedett világban egy pillanatra visszatért a régi idők focija.
Gulácsi Péter lehúzta a rolót, Orbán Willi a levegőt uralta.
Napvilágra kerültek Luna bikavadító cicijei.
Ezreket vonzott a Fradi a 200 fős kis falu futballpályájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.