
Robbie Keane berágott a Fradi meccse után, az ellenfél sem maradt csendben
Az ír szakember kiakadt azon, amit látott. A Fradi edzője az azeri örömben látja az esélyt.
Összeomlott a második félidőre, s hazai pályán kapott ki a Fradi a Bajnokok Ligája playoff-körében. A Fradi a szünetben még 1-0-ra vezetett, a végén 3-1-re győzött a Qarabag. Az azeri játékosok a szurkolóiikal ünnepeltek a lefújás után, ezen fel is húzta magát a Robbie Keane.

A Fradi edzője azt mondta, az lehet a Fradi esélye a visszavágón, amit a meccs után látott.
Az ad reményt nekünk, hogy az ellenfél azt hiszi, már nyert. A futballban bármi megtörténhet, ebből a helyzetből is fel lehet állni. Ők már elhiszik azt, hogy ők jutnak tovább ebből a párharcból, ha ez nem motiváció nekünk, akkor nem tudom, hogy mi
– mondta a meccs után Keane, érezhetően nem tetszett neki az azeriek öröme – írja a Magyar Nemzet.
Gurban Gurbanov, a Qarabag vezetőedzője reagált, elmondta, hogy hogyan készülnek a visszavágóra.
Bakuban a visszavágón sokkal fegyelmezettebbeknek kell lennünk. Jól láttuk, hogy a Fradi milyen szinten képes focizni. Megpróbáljuk a lehető legjobb játékot nyújtani a második mérkőzésen is.
Kitörölték a Fradi nevét
Egy Twitter-oldal már el is készítette a BL főtáblájára szóló beosztást. Sajnos itt már nem is szerepel a Ferencváros neve. Augusztus 27-én, a visszavágón lehet javítani.
Top hírek


Gruber Zsombor karácsony után Liverpoolba utazik
Gruber Zsombor Liverpoolba utazik két ünnep között.

„Te bohóc!” - Szoboszlai miatt áll a bál, nekiestek a Liverpool-szurkolók korábbi kedvencüknek
Hiába keresik Szoboszlait a szezon eddigi álomtizenegyében.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre