
Újabb MLSZ-pofon a Fradinak, ezt nehéz lesz megemészteni
A Paks kapta a díjat, amely egy nemzetközi oldal alapján az FTC-nek járt volna.
Vasárnapra virradóra emlékezetesen ünnepelték a Groupama Arénában az FTC harminchatodik labdarúgó-bajnoki címét. A Fradi egykori masszőrje, Bodnár József két korábbi hasonló rendezvényről nyilatkozott.
Bodnár József 1979 és 2009 között masszőrként dolgozott a Fradinál, amelynél hat zöld-fehér diadalünnep részese lehetett. Elsőként az 1980–1981-es idényt követő ünnep óráit elevenített fel a Metropol kérésére.
– Az 1981. június 17-én Kaposváron elért 1-1-gyel megnyertük a bajnokságot, és már a somogyi stadionban éltettek bennünket. S hogy az akkori együttesünk mennyire kiválóan edzett társaság volt? Novák Dezső edző másnapra Hajósra lekötött egy hírverő meccset a megyei válogatott ellen. Azt akarta, legyek én is az ünneplés részese, ezért közölte: Judik Péter helyett 45 percre be kell szállnom. Megjegyeztem neki, mivel kerékpárversenyző voltam, két egyeneset nem tudok belerúgni a labdába. De nem volt kegyelem, játszanom kellett. Tanácsot kértem Mucha Józsitól, hogy mitévő legyek. Azt tanácsolta, robotoljak a két 16-os között, de kerüljem a labdát. Mondani se kell, azonnal minden átadást rám játszottak. Ennek ellenére akadt passzom, ami sikerült... – emlékezett Bodnár.
Nyilasi Tiborral az 1991–1992-es bajnokságban 24. alkalommal végzett az élen a Ferencváros, noha szinte mindvégig csak egy pont volt az előnye az üldöző Váccal szemben. A fővárosiak úgy utaztak Miskolcra, a záró fordulóra, hogy mindenképpen nyerniük kellett, végül 2-0-ra legyőzték a Diósgyőrt.
Közben Vácon az a hír terjedt el, hogy a DVTK győzött 2-0-ra, és nem mi, erre fel az ottani drukkerek örömükben elkezdték bontani a stadiont. A miskolci rendőrség idejekorán Vargahegyre vitte a buszunkat, nehogy a helyi szurkolók megtámadják azt. Így a DVTK társas-gépkocsijával tértünk vissza az Üllői útra, ahol – noha hivatalos ünneplést senki sem szervezett – 30 ezer ünneplő ember várt ránk. Az egyesületi autóbuszt pár nappal később dr. Török Lajos intézményvezető a rendelkezésünkre bocsátotta, azzal utazhattunk. Az egész csapat – stáb- és családtagokkal együtt – két hétig a görögországi Hariában pihent
– tudtuk meg a neves gerincspecialista csontkovácstól, aki később a magyar vívóválogatott masszőrjeként fáradozott, és mint ilyen, Szilágyi Áron kardvívó olimpiai bajnoki sikereiből is részt vállalt.
Simi elhúzta a nótájukat
Korábbi kupasikerhez köti Bodnárt egy másik emléke. Az Üllői úti gyepszőnyegén buliztak, ahol a később meggyilkolt Fradi-védő, Simon Tibor kézbe kapott egy hegedűt, amit Bodnár gyúró vitt magával a bulira.
– Bár Tibi nem volt egy Paganini, de egészen jól elszórakoztatta a tömeget – így Bodnár József.
A Paks kapta a díjat, amely egy nemzetközi oldal alapján az FTC-nek járt volna.
Kasey kádja sokunk számára csábító.
Szerda este döntőt játszottak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre