Otthagyja a Real Madridot, Németországba várják a világsztár focistát

A Real Madrid korszakos egyénisége új területen próbálhatja ki magát. Raúl Gonzalez játékosként már segítette a németeket, most edző lehet ugyanott.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2025.03.06. 20:47
Raúl Németországban focista

Ez aztán nagy durranás lenne a világ focijában. Németországba, ott is a másodosztályba várják Raúl Gonzálezt, a Real Madrid korszakos zsenijét. Az egykori kiváló csatár 1994 és 2010 között erősítette a spanyolok csapatát, a klubban háromszor is megnyerte a Bajnokok Ligáját. 2010 nyarán váltott, sokak meglepetésére két évet töltött el Németországban, a Schalke 04 együttesében. Ott is imádták a szurkolók, nem csoda, hogy most vezetőedzőként várnák vissza a németek.

FC Barcelona B v Real Madrid Castilla - Primera RFEF
Raúl Gonzálest tárt karokkal várják a németek / Fotó: NurPhoto via AFP

A Schalke évek óta szenved a német másodosztályban, s idén sem tűnik úgy, hogy visszajutna a gárda az élvonalba. Az biztos, hogy legkésőbb nyáron megválnak Kees van Wonderen vezetőedzőtől, s egyre erősebbek azok a hangok, melyek Raúl visszatéréséről szólnak - írja a Bild. Állítólag a vezetők már év közben szerződtették a spanyolt, aki azonban megmondta, hogy soha nem szeretne szezon közben csapatot átvenni. Raúl 2019 óta irányítja a Real Madrid Castillát, a klub "B-csapatát", s nyáron mindenképpen váltana. Szó van arról, hogy a Carlo Ancelotti stábtagja lehetne a "nagyoknál", de akár az akadémiai igazgatói posztot is felajánlhatják neki. Ha mindenképpen vezetőedzői babérokra tör, akkor a Schalke 04 lehet számára a megoldás. A csatár Európában a Real mellett csak a gelenkircheni klubban focizott, majd lehúzott két évet Szaúd-Arábiában, egyet pedig az amerikai bajnokságban. 2015-ben, 38 évesen hagyta abba a profi futballt.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás